Sport

Ilyen is van: magyar sportdiplomáciai siker

Újraválasztották a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF) első alelnöki posztján Vaskuti Istvánt az ICF Varsóban zajló kongresszusán.

A magyar sportdiplomata 66-53-ra nyerte a pénteki szavazást brazil riválisával szemben.

“Bíztam a sikeremben, mert előzetesen úgy éreztem, hogy a nagy blokkok mögöttem állnak. Jól ismernek engem a küldöttek, s tudják, hogy megbízható vagyok, valószínűleg ennek is köszönhető a győzelmem” – nyilatkozott az MTI-nek Vaskuti István, az 1980-as moszkvai olimpia kenus bajnoka, aki úgy értékeli, hogy nagy lépést tett előre, s elképzelhetőnek tartja, hogy a 2016-os ötkarikás játékok után akár az ICF elnöki posztjára is pályázik majd.

Vaskuti István tíz éve dolgozik az ICF-ben, s hat éve tölti be az első alelnöki tisztséget.

“Ez nem csak az én egyéni sikerem, hanem a magyar kajak-kenu és a magyar sport sikere is. Elismerése a magyar kajak-kenunak. Egy egész csapat áll mögöttem, az élén Baráth Etelével, szövetségünk elnökével” – hangsúlyozta Vaskuti István.

“István nagyon megérdemli ezt a győzelmet – mondta az MTI-nek Baráth Etele. – Az egész élete összefonódik a sportággal, amellyel komoly szellemi-elméleti szinten foglalkozik. Végigjárta a földrészeket, s közelről próbálja feltérképezni, megérteni, hogy mi hogyan működik, s hatalmas empátiával rendelkezik.”

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség vezetője hozzátette: úgy gondolja, Vaskuti újraválasztása megnyithatja a jövőt a fiatal magyar szakemberek előtt, s azon fognak dolgozni, hogy az európai és a nemzetközi szövetség minél több bizottságában kapjanak helyet magyar tagok is.

A hétvégi, varsói ICF-kongresszuson szó lesz a szervezet költségvetéséről, a globális fejlesztési törekvésekről és az olimpiai program átalakításáról is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik