Sport

Hargitay András szövetségi kapitány lett

Igaz "csak" az utánpótlás úszóké, de akkor is.A Magyar Úszó Szövetség szerdai elnökségi ülésén egyhangú szavazással hagyta jóvá.

A Széchy-tanítványok első generiációjának legeredményesebb versenyzőjét, a világ- és Európa-bajnok Hargitay Andrást választotta utánpótlás-kapitánynak a Magyar Úszó Szövetség elnöksége. A legendás úszó – aki a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján felnőttkapitányként is dolgozott – az elmúlt időszakban patrónusként felügyelte a Jövő bajnokai programot, és végül igent mondott a MÚSZ felkérésére, hogy töltse be a Törös Károly Kecskemétre szerződése után megüresedett posztot.

Hargitay András, miután átvette megbízó levelét Gyárfás Tamástól, a MÚSZ elnökétől, röviden összefoglalta az előttük álló feladatokat. „Először is nagyon nagy öröm számomra, hogy Kiss Lászlóval dolgozhatok együtt. Azt természetesen tisztán kell látnunk, hogy teljesen megváltozott körülmények között kell érvényesíteni a sportág érdekeit. Anno mi egy évben egy versenyre készültünk, a többi a felkészülést szolgálta – ez ma már nem így van. Korábban az anyagi feltételeket az állam biztosította, ma már hatalmas, kívülről érkező összegek mozognak a sportágban, amelyek új kihívásokat jelentenek, nekünk pedig ezekre válaszokat kell adnunk. Normális együttműködést szeretnénk megvalósítani minden szinten – hiszen a lehetőségeink kiválóak. Azon az alapon kell elindulni, amit Széchy Tamás lefektetett, de már nem lehet pontosan ugyanazt csinálni, amit akkor, különben lemaradunk. Azt ugyanakkor elmondhatom: már látjuk a jövő reménységeit mind a versenyzők, mind az edzők között, azaz a mostani építkezésnek bizonyosan meglesz az eredménye” – fogalmazott a reaktivizált legenda.

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik