Sport

Póta a bronzmeccset is elbukta

Póta Georgina nagy csatában, 4-3-ra kikapott a japán Isikava Kaszumitól, így - pályafutása legjobb eredményét elérve - negyedik helyen végzett a linzi világkupán, a női asztaliteniszezők idei egyik legrangosabb egyéni versenyén.

A világranglistán 26., Berlinben légióskodó magyar játékos – a torna tizedik kiemeltje – a vasárnapi elődöntőben öt szettben kikapott az olimpiai és világbajnok kínai Li Hsziao-hsziától, így zárásként a bronzcsatában léphetett asztalhoz Japán jelenlegi legjobb női játékosa ellen, aki kilencedik a nemzetközi szövetség rangsorában.

Az első szett a harmadik kiemelési számmal rendelkező riválisé lett, de Póta hamar egyenlített, majd fordítania is sikerült. Ezután kissé kiengedett, Isikava pedig ezt könyörtelenül kihasználta, így 2-2-ről folytatódott a küzdelem. Az ötödik és hatodik játszma rendkívül kiegyenlített csatát hozott, az elsőt a közönség által támogatott magyar játékos nyerte, a másodikat viszont – amelyben Póta már csak két pontra volt a végső győzelemtől – a japán, így jöhetett a döntő szett.

 Fotó: MTI

Ebben Isikava mindent egy lapra feltéve támadott, és minden sikerült is neki, Póta pedig kissé enerváltan mozgott, így hamar eldőlt a csata.

A vk-n húsz asztaliteniszező indult, a rangsor első nyolc helyezettjét kiemelték, a többiek pedig négy háromfős csoportban küzdöttek a főtáblára jutást érő első két helyért. A nyolcaddöntőtől egyenes kieséses rendszerben zajlik a küzdelem. 

A 29 éves Póta az európai Top 12-n elért hatodik helyével érdemelte ki a meghívást, és 2008 után másodszor vehetett részt a versenyen. Már azzal, hogy bejutott a legjobb nyolc közé, minden idők legjobb magyar eredményét produkálta.

A linzi torna 150 ezer dollár összdíjazású, a győztes 45 ezerrel gazdagodik, Póta pedig 10 ezer dollárt kap teljesítményéért.

Eredmény – Női asztalitenisz vk

a 3. helyért:
Isikava Kaszumi (japán, 3.)-Póta Georgina (10.) 4-3 (9, -8, -6, 3, -7, 9, 4)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik