Sport

Másodszor sem hibázott az OSC

A Nagyvárad felett aratott pénteki siker (12-7) után második mérkőzését is megnyerte az OSC a férfi vízilabda Bajnokok Ligájának második selejtezőkörében: az újbudaiak a hazai környezetben zajló négycsapatos torna szombati játéknapján az orosz Kazanyt verték meg nagy csatában egy góllal.

A Nyéki Imre Uszodában zajló BL-selejtező szombati magyar-orosz párharca a vendégek részsikerével rajtolt, mivel az első negyedben kétszer is vezettek (1-2). Decker Ádám közeli húzása nyomán  már a hazaiaknál volt az előny (3-2), csakhogy a szívós oroszok  fordítottak (3-4), és a nagyszünetre magyar szempontból 4-5-ös állásnál vonulhattak el a csapatok. 


 Fotó: MTI

A harmadik negyedben “hazakerült” az előny (6-5, 7-6), ám mielőtt megnyugodhatott volna az OSC, a Kazany nemcsak egyenlített, hanem ellépett, elébb két (7-9), majd három góllal (8-11). A negyedik negyed derekán 12-9-re húzott el a Kazany. Bátori Bence emberelőnyből szépített, majd Gór-Nagy Miklós vette be kétszer is a vendégek kapuját, és alakította 12-11-re az állást. 
    
Másfél perc volt még hátra a meccsből, amikor Salamon Ferenc megúszásból eredményes volt, és mivel orosz válasz már nem érkezett, nyert a magyar együttes, amely immár csoportelsőnek tekinthető. Az OSC vasárnap  16 órától a német Duisburggal, a kvartett leggyengébbjével játszik.  
    
A négyesből az első két helyezett jut tovább a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörébe.

Eredmény – 2. selejtezőkör, D csoport, 2. forduló

A Híd-OSC-Újbuda – Kazany (orosz) 13-12 (1-2, 3-3, 4-4, 5-3)
az OSC góldobói: Salamon, Gór-Nagy 3-3, Bátori, Graham 2-2, Decker, Kovács, Bundschuh 1-1

Ajánlott videó

Olvasói sztorik