Sport

Edzés közben lőtték meg a bringást

Egy verseny előtti bemelegítés során véletlenül eltalálta egy vadász az osztrákok kerékpárosát, Christiane Koschier-Bitantét. Az eset az olaszországi Colloredóban történt.

A 40 éves versenyzőt – aki korábban több bajnoki címet is szerzett hazájában – a lábán, a karján és a csípője bal oldalán érték a lövések. Azonnal a vicenzai kórházba szállították, ahol eltávolították a söréteket a testéből. Azóta már újra otthon van Veronában.


 Fotó: Thinkstock

“Szerencsém volt. Rosszabbul is végződhetett volna, akár a fejemen is érhettek volna a találatok” – nyilatkozott az olasz L’Arena című újságnak Koschier-Bitante, aki szerint minden nagyon gyorsan történt: hangos durranást hallott, először azt hitte, defektet kapott, aztán a földre esett.
   
A sportoló egy családtagjával és másokkal kerekezett. A vadász, aki ellen eljárás indult, azt mondta, éppen nyulakra vadászott.
    
A háromszoros Tour de France-győztes Greg Lemond 1987-ben hasonló baleset részese volt: őt a sógora sebesítette meg életveszélyesen vadászat közben. Az amerikai kerékpáros később – 1989-ben és 1990-ben – még kétszer megnyerte a Tourt, de a testében még a mai napig vannak sörétek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik