Sport

Michelisz a legjobb Hondás

A Zengő Motorsport pilótája hatodik, majd ötödik lett a FIA WTCC pekingi futamán. Összetettben a 7. helyen áll.

A kínai főváros beugróként került be a versenynaptárba, a sonomai versenypályát helyettesíti, ahová logisztikai problémák miatt nem tudták elvinni a versenysorozatot. Sajnos erre a versenyhelyszínre sem érkeztek meg időben a konténerek, emiatt az időterv is felborult, és vasárnap rendezték meg az időmérőt és a két futamot is. A 2300 méteres kicsi versenypálya tele van kanyarokkal, visszafordítókkal kevés helyet adva az előzésnek.

Az első futamban aztán Michelisz Norbert jól kapta el a rajtot a harmadik sorból, de sokat küszködött a tapadás hiányával és végül a lassan elfogyó gumikkal hatodik helyn intették le. A Hondások közül így is ő lett a legjobb, mivel a két gyári pilóta technika gondok miatt nem tudta befejezni a versenyt – az olasz Tarquini a harmadik helyről volt kénytelen kiállni.

A második futamot Michelisz Norbert ismét a harmadik sorból kezdhette, majd feljött a negyedik helyre, de végül López bevette mind a két várat, így Michelisz visszaelőzte a magyar pilótát, így ismét a legjobb Hondásként ötödik helyen zárta a futamot.

A WTCC-pontversenyt továbbra is az argentin López vezeti, és ha nem hibázik nagyot az utolsó három versenyhétvégén, akkor behozhatatlan előnyre tehet szert. Viszont a második-harmadik helyért még hatalmas csata van a két francia csapattársa között. Michelisz 18 megszerzett pontjával, holland Tom Coronellel holtversenyben továbbra is a hetedik helyen áll. 

Jövő héten kerül megrendezésre a sanghaji forduló már a megszokott menetrenddel.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik