Sport

Gálameccsel avat uszodát a Benedek- és Horkai-csapat

Megújult a BVSC Szőnyi úti uszodája, a keddi avatáson ott lesz a miniszterelnök is, valamint a férfi-vízilabdaválogatott, no meg a juniorok.

A BVSC-Wáberer-Hungária férfi- és női csapata is új környezetben fogadhatja majd az ellenfeleket a hétvégén rajtoló bajnoki és kupaszezonban. A vízilabda szövetség által menedzselt TAO-beruházásoknak ugyanakkor az a sajátossága – más sportágakhoz képest -, hogy egy-egy uszoda felújítása, felépítése után a létesítményeket nemcsak a vízilabda használja, hanem a versenyszerűen és szabadidős tevékenységként úszók is.

A Szőnyi úti Laky Károly Uszoda is ilyen, nemcsak a versenysport részére sikerült megújítani. No, de ez most mellékszál, a hír lényege, hogy a keddi avatáson 17 óra 30 perctől vízbe száll a férfi pólóválogatott – az Európa-bajnokság óta először. 


Madaras Norbert is ott lesz a ,eccsen
Fotó: MTI 

 Ráadásul nem is akárhogyan teszi, vegyes csapatok játszanak majd egymással, a nagyon keverednek a kicsikkel, akik nem is annyira kicsik már, hiszen a nyáron ifi világbajnok lett a Horkai-csapat, az egy évvel idősebbek pedig Európa-bajnoki ezüstérmesek lettek.

Benedek Tibor és Horkai György megnevezte azokat, akikre számítanak a gálameccsen. Az uszoda átadása már hamarabb elkezdődik, az ünnepségen a tervek szerint Orbán Viktor is jelen lesz.

Ami a keretet illeti: másnap kezdődik a bajnokság (sőt, az OSC-Honvéd találkozó éppen egy időben lesz ezzel a mérkőzéssel), így nem minden csapat engedte el saját válogatottjait. Ezzel együtt is ott lesz a vízben Varga Dániel vagy éppen Madaras Norbert. 

Benedek Tibor elmondta, olyan fiatalok is játszanak majd a mérkőzésen, akik meghívót kaphatnak a novemberi első VIlágliga-selejtezőre. A meghívóra jó esélye van Zalánki Gergőnek vagy épp Manhercz Krisztiánnak. 

A meccsre regisztráció útján lehet bejutni, összesen 600 főt tud befogadni várhatóan az uszoda a VIP-vendégek mellett. Egy fő maximum négy jegyet igényelhet a media@waterpolo.hu címen. A regisztráció akkor érvényes, ha arra visszaigazoló email érkezik.

A meghívottak:

Decker Attila, Kardos Gergely – kapusok

Mezei Tamás, Bedő Krisztián, Tóth Márton, Lőrincz Bálint, Angyal Dániel, Jansik Dávid, Madaras Norbert, Varga Dániel, Erdélyi Balázs, Zalánki Gergő, Kalanovics Balázs, Manhercz Krisztián, Kovács Gergő, Pellei Frank, Horváth Zsombor, Hornyák Olivér, Kovács Zoltán, Vadovics Viktor, Szatmári Kristóf, Lovas Péter – mezőnyjátékosok

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik