Sport

39 éves tornászról beszél Ázsia

Okszana Csuszovityina érmet szerzett az Ázsiai Játékokon és ott akar lenni a rió olimpián.


Okszana Csuszovityina (balra) második lett
Fotó: Europress Fotóügynökség

Harminckilenc évesen szerzett érmet a dél-koreai Incshonban zajló Ázsiai Játékok tornaversenyén az üzbég Okszana Csuszovityina. Az ugrás pénteki döntőjében lett második, majd kijelentette: reményei szerint két év múlva indulhat a riói olimpián is.

“Az lenne a hetedik olimpiám, és éppen a hét a kedvenc számom” – mondta.

Csuszovityina – még az egykori FÁK színeiben – már az 1992-es barcelonai ötkarikás játékokon is szerepelt, akkor csapatban aranyérmes lett. Később német, majd hazatérve, tavaly óta üzbég színekben tornászott. Világbajnokságokon három, Ázsiai Játékokon kétszer állhatott a dobogó legfelső fokára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik