Sport

Szétzilálták a Fehérvárt Bécsben

Az elején alig több mint egy, majd kevesebb mint fél percig tudta tartani a döntetlent a magyar EBEL-csapat. Négy gólt kaptunk emberhátrány következményeként. Az utolsó 15 percben megküzdött a Fehérvár a becsületéért.

Nem alakult jól ez a mérkőzés az óriási formában játszó Vienna Capitals otthonában, és igazából nem is végződött jól. Gyorsan kaptuk a hátrányokat és a gólokat, és még az sem jelentett lélektani helyreigazítást, hogy az első találat után nagyon hamar egyenlített Kovács Csaba.

Az első 20 perc 3-1-gyel ment el, és a középső harmadban tanácstalanság és a fordításba vetett hit hiánya érződött a Fehérvár játékosain – írja a jegkorongblog.hu.

 Fotó: MTI

A bécsiek lőttek még hármat, ez kellett ahhoz, hogy összeszedje magát Rob Pallin legénysége. 1-6 után nyilvánvalóan a Capitals is visszavett, de ahogy addig 45 percig, úgy eztán sem volt Banhaméknek szerencséjük.

Talán éppen azért, mert nem dolgoztak meg érte elég keményen ezen a mérkőzésen vagy az ellenfél jobban megérdemelte azt. Mindenesetre sok kapuvasat ütött a Volán és többször is létszámfölényben támadott, de a lényeg, a gólszerzés ezúttal nem jött össze, már csak akkor, amikor elment a meccs.

Nagy gond nem történt, Bécsben ki lehet kapni három góllal bárkinek bármikor. A folytatásban viszont kevesebb kiállításra és kapott gólra lesz szükség. Ennek megoldása a következő hetek feladata.

Eredmény – EBEL

Vienna Capitals (osztrák)-Fehérvár AV19 6-3 (3-1, 1-0, 2-2)
gól: Rotter (2.), Foucault (6.), Klimbacher (19.), Carson (30.), Ferland (42.), Fischer (47.), illetve Sikorcin (5.), Lovecchio (55., 56.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik