A magyar szövetség beszámolója szerint Papp hatalmas csatában győzött, 3.4 másodperccel előzve meg az olasz Alberto Brumanát.
A magyar maratonista két legnagyobb ellenfele – aki épphogy megelőzi az összetettben – igen sokkal maradt le a győztes mögött. Az EK-ban vezető, szintén olasz Andrea Bianchi 50.4 másodperccel lemaradva ért be a célba, míg a magyar előtt két ponttal álló, összetettben második Dario Verani 1:52 percet kapott Papptól.
Fotó: musz.hu
Mindez azért fontos, mert a dupla pontot adó EK-döntő végső sorrendjét a 10 kilométeren, majd a vasárnapi, 5 kilométeres időfutam során elért időeredmények összeadásával határozzák meg.
Ha Papp Márknak sikerül megőriznie első helyét – vagyis az időfutam során akárcsak egy másodpercet megőriz például Bianchival szemben az 50-ből -, megnyeri az összetettet, mivel a döntő győztese 40 pontot kap, míg a második 34-et, márpedig Papp jelenleg három ponttal van csupán lemaradva Bianchi és kettővel Verani mögött.
A nőknél a 2011-ben 10 kilométeren világbajnok brit Keri-Anne Payne győzött.