Sport

Magyar súlyemelő bronz az Elnök Kupán

Nagy Péter bronzérmet szerzett a súlyemelők oroszországi Elnök Kupáján, amelynek ebben az évben az északnyugat-szibériai Nojabrszk adott otthont.

A szegedi sportoló a +105 kilogrammos kategóriában összetettben 402 kilogrammig jutott a vasárnapi zárónapon, amivel nyolc riválisát tudta megelőzni, és csak a lengyelek háromszoros világbajnoka, Marcin Dolega (410 kg), továbbá az oroszok idei junior vb-aranyérmese, Antonyij Szavcsuk (402) került elébe – utóbbi könnyebb testsúlyának köszönhetően.
       
A tavaly világbajnoki hatodik, 2012-ben szakításban Eb-bronzérmes Nagy az első fogásnemben a 175-tel, a 181-gyel, majd a 186 kilós teherrel is elbánt, minek nyomán Dolega mögött második lett, majd lökésben a 210 és a 216 kg után harmadik gyakorlatára nem jött ki, de nem is volt rá szüksége, miután összetett bronzérmét – s az ezzel együtt járó kétezer dolláros pénzjutalmat – már senki sem fenyegette.


 Fotó: MTI/EPA

A meghívásos nemzetközi viadalon – amely része az Aján Tamás vezette Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) által útjára indított Grand Prix-sorozatnak – a másik magyar szereplő, a 105 kg-os pécsi Gyurkovics Ferenc szombaton lépett pódiumra, és összetettben ötödikként végzett a szibériai városban. Nojabrszk – Belgorod, Szentpétervár és Moszkva után – a negyedik helyszíne volt az oroszországi világkupaversenynek.
    
A mindenkori orosz államfő által támogatott, és a sportágban ritkaságszámba menő módon pénzdíjas eseményen ezúttal is a két felső női súlycsoportban, 75 és plusz 75 kilóban, illetve a három legmagasabb férfikategóriában, 94, 105 és plusz 105 kilogrammban vetélkedtek a meghívottak. A kategóriagyőztesek mindegyike ötezer dollárt kapott, az összetett sorrend második helye háromezret, a harmadik pedig kétezret ért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik