Az MKSZ közleménye szerint Mocsai az elmúlt napokban jelezte az elnökségnek, hogy az utóbbi hetekben megsokasodott teendői miatt úgy érzi, a továbbiakban nem tudná a kellő időráfordítással és megfelelő professzionalizmussal ellátni a férfi válogatott szakvezetői teendőit, így a magyar felnőtt válogatottak szakmai igazgatójaként és a Nemzeti Kézilabda Akadémia főigazgatójaként tevékenykedik tovább.
Mocsai elmondta azt is, hogy az akadémia főigazgatói teendői mellett pályázik az ismét önállóvá váló Testnevelési Egyetem rektori pozíciójára – ezt már korábban bejelentette -, és a jövőben elsősorban az oktatói és oktatásszervezői munkájára kíván koncentrálni.
Fotó: MTI
“Mocsai Lajos minden idők legeredményesebb magyar kézilabdaedzője, természetesen minden körülmények között számítunk hozzáértésére és tapasztalataira, hiszen az ő szavára, szakmai és pedagógiai észrevételeire ebben a sportágban nem lehet nem odafigyelni – mondta el Vetési Iván, az MKSZ elnöke. – Sajnálom, ugyanakkor megértem döntését. Természetesen az Elnökség is tudja, hogy a jelenlegi helyzetben sürgősen meg kell találni a magyar férfiválogatott új szövetségi kapitányát, hiszen október végén és november elején az együttes már Eb-selejtezőkön szerepel Portugália és Ukrajna ellen.”
Fotó: Europress Fotóügynökség
Mocsai Lajos szerint erkölcsi kötelessége volt időben jelezni döntését:
+Erkölcsi kötelezettségemnek éreztem, hogy időben jelezzem, ha az életemben változás áll be. A magyar férfi válogatott előtt fontos és komoly feladatok állnak, október végén a csapat Eb-selejtezőt játszik, ezért saját elhatározásomból úgy döntöttem, 16 évnyi kapitánykodás, 356 mérkőzést követően 60 évesen meg kívánom teremteni annak feltételeit, hogy pályázhassak az ismét önállóvá váló Testnevelési Egyetem rektori posztjára, ebbe pedig évi 12 heti másfajta, edzői munka nem fér bele” – mondta el Mocsai Lajos.
Mocsai távozása egyébként már korábban is hírt, legalábbis pletyka szinten, azok után, hogy férfi csapatunk Szlovénia ellen leszerepelt a vb-selejtezőn, így szinte biztossá vált, hogy válogatottunk nem lesz ott a riói olimpián.