Fotó: waterpolo.hu
A waterpolo.hu tudósításából kiderül, hogy mivel a mieink megnyerték a saját csoportjukat, így kaptak egy nap pihenőt. Csütörtökön aztán a négy közé jutásért Montenegró volt a mieink ellenfele, Horkai György – akinek irányításával az U18-asok világbajnokságot nyertek – csapata szoros mérkőzésen kerekedett felül riválisán, 9-8 lett a vége. Sedlmayer Tamás egymaga öt gólt szerzett.
„A fiúkkal elégedett lehetek, annak ellenére, hogy nem játszottunk nagyon jól, sok hibát elkövettünk. Ez abból fakad, hogy a legtöbb játékosnak ez az első világversenye, odahaza bajnoki mérkőzéseken nem lehet megtapasztalni, milyen egy ilyen kiélezett téthelyzet. Sedlmayer Tamásnak, Manhercz Krisztiánnak ez nem volt újdonság, és látszott is a játékukon” – értékelte a meccset Horkai György a szövetség honlapján.