Sport

Újrajátsszák az Újpest-Fradit

Az 1997-es LEN Kupa-finálé emlékére rendezett gálamérkőzés lesz a pénteken a Hajós Alfréd Sportuszodában kezdődő, "1 nap vízilabda!" elnevezésű utánpótlástorna kiemelkedő eseménye.

Lovas Péter, az Újpesti Vízilabda Sport Egyesület (UVSE) elnöke a szerdai sajtótájékoztatón elmondta, hogy idén már hatodik alkalommal rendezik meg az “1 nap vízilabda” elnevezésű 24 órás nonstop vízilabdatornát

“Minden évben igyekszünk egy kicsit hozzátenni valamit a rendezvényhez, ezért gondoltunk a LEN Kupa-döntő újrajátszására, hiszen ritkán fordult elő, hogy két magyar csapat küzdött meg egymással egy nemzetközi kupáért” – fogalmazott az elnök.

 
Kásás Tamás újra vízbe száll
Fotó: MTI 

Az Újpest-Fradi gálameccset szombaton 11 órakor kezdik a Margitszigeten, mégpedig az akkori szereplőkkel, akikből később hatan olimpiai bajnokok lettek.

Érdekesség, hogy mivel Godova Gábor, az újpesti felnőtt pólócsapat vezetőedzője 17 évvel ezelőtt még a Ferencvárost irányította, ezért most egy mérkőzés erejéig átül a zöld-fehérek kispadjára, míg a lilákat az akkori sikeredző, Kovács István dirigálja majd. 
   
A teljes rendezvényre érvényes belépő 500 forint, ezzel minden néző részt vesz a tombolán is, amelynek keretében egy órán át sorsolják majd a különböző nyereményeket.

Az 1997-es LEN Kupa-döntő:

A  március 15-én lebonyolított első mérkőzésén az UTE Office and Home néven működött csapat – főként Szabó Zoltán és Kásás Tamás 3-3 góljával – 10-8-ra verte az FTC-Vitalint a Komjádi uszodában.

Egy héttel később az ugyanott rendezett visszavágó már nagyobb csatát hozott, ezen az újpestiek hosszabbítás után 12-11-re nyertek, a győztes gólt Kásás lőtte. Az UTE tehát 22-19-es összesítéssel hódította el a kupát, 1993 után másodszor.

Az UVSE:

A klub 2008. decemberében alakult, az UTE Vízilabda Utánpótlás Szakosztály működéséért felelős személyek, edzők, támogatók és szülők részvételével. Mára női és férfi vonalon is a legnagyobb vízilabda utánpótlás egyesületté nőtte ki magát. Többek közt az olimpiai bajnok Varga testvérek is itt nevelkedtek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik