Sport

Újabb győzelmet aratott a kosárválogatott

A magyar férfi kosárlabda-válogatott szerdán 65-52-re legyőzte a portugálokat Kecskeméten az Európa-bajnoki selejtezősorozat negyedik fordulójában.

A magyarok másfél hete Portugáliában 58-38-as diadallal kezdték meg az Eb-selejtezőt, majd idehaza a grúzokat is legyőzték (74-73), vasárnap viszont kikaptak Csehországban (66-63). A válogatott legutóbb tíz évvel ezelőtt kezdte 2/1-es mérleggel az Eb-selejtezőt, és szerdán a Messzi István Sportcsarnokban jó esély kínálkozott a 3/1-re, mivel a portugálok mindhárom eddigi meccsükön kikaptak.
   
Stojan Ivkovic szövetségi kapitány együttese kissé idegesen kezdett, a távoli kísérletekkel hadilábon állt, így leginkább betörésekből tudott eredményes lenni. A folytatásban is akadozott a hazai csapat gépezete, a nagyszünetben két ponttal vezettek a vendégek.


 Fotó: MTI

A harmadik játékrész közepén úgy tűnt, a portugálok kezdenek elfáradni, ezt kihasználva pedig a magyar válogatott ellépett és 11 pontos előnyre tett szert. A zárófelvonásra magabiztossá vált a magyar csapat játéka és pillanatok alatt húszpontosra tornázta fel a különbséget, így végül könnyedén győzött.
    
A válogatott vasárnap a grúziai Tbilisziben lép pályára. A hét csoportból a győztesek és a hat legjobb második jut ki a jövő nyári Európa-bajnokságra, melynek helyszíne szeptemberben derül ki. Magyarország legutóbb 1999-ben szerepelt Eb-n.

Eredmény – Eb-selejtező, 4. forduló, E csoport

Magyarország-Portugália 65-52 (16-15, 14-17, 23-10, 12-10)
a legjobb magyar dobók: Wittmann 16, Keller 14, Thomas 12

Ajánlott videó

Olvasói sztorik