Sport

Risztov Éva lemaradt a dobogóról

Risztov Éva a negyedik helyet szerezte meg a berlini úszó Európa-bajnokságon a nyíltvízi úszók csütörtöki 5 kilométeres női versenyében, amelynek győztese a német Isabelle Harle lett.

Az egyéni indításos, 22 főt felvonultató viadalon, amelyben a rajthelyről percenként követték egymást a résztvevők, a szerdán az olimpiai távú 10 kilométeren Eb-ezüstérmes Risztov sokáig dobogós pozíciót foglalt el.

Fotó: MTI

Végül azonban a hazaiak versenyzőjén kívül még ketten – a 10 km nyitónapi Európa-bajnoka, a holland Sharon van Rouwendaal és a spanyol Mireia Belmonte – is nálánál jobb idővel érkeztek célba.

A magyar versenyző mögé szorult ugyanakkor a szám Európa-bajnoki címvédője, az olasz Rachele Bruni.
   
Az 5 km másik magyarja, Szilágyi Nikolett 11. lett. 

“Maradjunk annyiban érdekes verseny volt. Ebben a számban van még mit tanulnom, nyilván nem erre készültem, kipróbáltam ezen is mire vagyok képes. Pontszerző helyen végeztem, boldog vagyok, de azért tegnap jobban mosolyogtam– írta Facebook oldalán Risztov.

Gellért Gábor szövetségi kapitány villámértékelése elégedettséget tükrözött:
    
“Úgy jöttünk el, hogy egy-két érmet mindenképp szerezhetünk – azt gondolom, jól állunk, az, hogy több versenyzőnk is a legjobb tízben végzett, mindenképp biztató. Éva nagyszerűen helytállt, Olasz Anna is, Gyurta Gergő is, a többi fiatal csapattag is: ők a jövőben még inkább beépülhetnek a csapatba – mondta, majd így folytatta: – Látni kell, hogy mennyit lépett előre a szakág, hiszen míg négy-öt éve egy-két ember vett részt a nagyobb versenyeken, most már nagy és eredményes csapattal vagyunk itt.”

Eredmény – úszó-Eb, női 5 km

1. Isabelle Harle (Németország) 57:55.7 p
2. Sharon van Rouwendaal (Hollandia) 58:29.9
3. Mireia Garcia Belmonte (Spanyolország) 58:41.4
4. RIisztov Éva 58:48.7
…11. Szilágyi Nikolett 1:00:46.9 ó

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik