Sport

Vereséggel kezdtek női pólósaink a Világkupán

A magyar női válogatott Ausztrália ellen kezdte meg Világkupa-szereplését Hanti-Manszijszkban, és bár a harmadik negyed végén 7-6-ra vezetett, négyet kapott az utolsó etapban, így háromgólos vereség lett a vége.

Greg McFadden csapata szerezte meg a vezetést büntetőből, a mieink ugyancsak 5 méteresből egyenlítettek az első negyed vége előtt 3 perccel – olvasható a waterpolo.hu-n.

Alig egy perccel később újra az ausztrálok kerültek előnybe, de 12 másodperccel a negyed vége előtt a mieink emberelőnyből egalizáltak, 2-2. Mégsem volt vége a negyednek ekkor, ugyanis Baxter betalált, 3-2-es ausztrál előnnyel következhetett az első szünet. 

A második negyed elején elhoztuk a ráúszásnál, és rögtön egalizált a magyar csapat (3-3), de Knox találatával ismét az ellenfél vezetett, majd ugyanő volt eredményes, először volt kétgólos a különbség. Szerencsére ismét közelebb jöttünk, 5-4 után nagyon fontos lélektani pillanathoz érkeztünk, hiszen a nagyszünet előtt nem volt mindegy, egálról vagy mínusz kettőről kezdjük a második félidőt. Nos, maradt a mínusz egy.


Fotó: MTI

A ráúszásnál a harmadik esetben is jók voltunk, ráadásul sikerült egyenlíteni 5-5-nél. Knoxot viszont nem tudtuk tartani, így ismét hátrányba kerültünk. Nem volt meg az a magabiztos játék a mieinknél, mint ami a szentesi uszodaavató alkalmával igen.

Fontos pillanatban kért időt Merész András aztán, de emberelőnyben Wakefield hárítani tudott. Nagy nyomás alatt tartottuk az ellenfelet, és ennek meg is lett az eredménye, 6-6 volt az állás bő két perccel a harmadik negyed vége előtt. 24 másodperccel a harmadik negyed vége előtt először vezetett a magyar válogatott, 7-6, ide!
 
Azonnal egyenlítettek az ausztrálok a ráúszás után, Buckling volt eredményes. Sőt, a jobb szélről Gofers is betalált, 6 és fél perccel a vége előtt ismét Ausztráliánál volt az előny (7-8). Sajnos, 1 perc 58 másodperccel a vége előtt Webster nagyon messziről ejtett a magyar kapuba, 9-7-re vezetett az ellenfél, innen már nagyon nehéz feladat várt a lányokra.
 
Ráadásul aztán Webster újra ejtett, és megint bejött neki, 10-7, a meccs eldőlt.

A magyar válogatott vereséggel kezdte tehát az oroszországi Világkupát, de semmi nincs veszve. Folytatás szerdán, magyar idő szerint 12 óra 30 perctől, Dél-Afrika ellen.

Eredmény – Világkupa, 1. forduló:

Magyarország-Ausztrália 7-10 (2-3, 2-2, 3-1, 0-4)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik