Sport

Kirabolták a világbajnok magyar horgászválogatottat

A magyar mozgáskorlátozott horgászválogatottat szombat este Rómában fosztották ki azt követően, hogy a csapat az olasz fővárosban rendezett világbajnokságon mind egyéniben, mind csapatban aranyérmet nyert.

Ulrich György közlése szerint a világbajnokságot követő bankett alatt a magyar küldöttség két autóját feltörték, azokból mintegy másfél-kétmillió forint értékű horgászfelszerelést valamint további személyes tárgyakat vittek el, köztük azt a kamerát, amelyen a teljes eseményt rögzítették.

A kár elérheti a 2,5 millió forintot, ezt a mozgássérült válogatott tagjainak várhatóan saját zsebből kell kifizetniük. A szövetségi kapitány felhívta a figyelmet, hogy csak a magyar rendszámú autókat törték fel, a körülöttük parkoló járművek sértetlenek voltak, a tolvajok azokhoz nem nyúltak.

A rablásról értesítették az olasz rendőrséget, akik a helyszíni szemle után csak hétfőre ígérték a jegyzőkönyv elkészítését. Miután a válogatott tagjainak már vasárnap haza kellett utazniuk, ezért a római magyar nagykövetség segítségét kérték az ügy rendezésében.

A Rómában, augusztus 8- 9-én a Tevere folyón rendezett Veterán és Mozgáskorlátozott Világbajnokságon a magyar mozgáskorlátozott horgászválogatott két aranyat nyert.

Egyéniben Gurisatti Gyula, csapatban pedig a Galambos Sándor, Gurisatti Gyula, Samu Zsolt, Varga Tamás összeállítású négyes bizonyult a legjobbnak, Ulrich György szövetségi kapitány és Gyulai Ferenc másodkapitány vezetésével. A magyar veterán válogatott a rendezvényen bronzérmet szerzett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik