Sport

Milliárdos uszodát adtak át Szentesen

Több évi tervezést s a tavaly júniusi első kapavágást követően felépült, és csütörtökön ünnepélyesen átadták Szentes új fedett uszodáját, amelyet a Magyarország-Ausztrália női válogatott vízilabda-mérkőzéssel avattak fel.

A mérkőzés előtt rendezett ceremónián, amelyen a város vezetői mellett részt vett Kemény Dénes, a sportági szövetség elnöke is, elhangzott, hogy a sport célú infrastruktúra fejlesztésére fordítható TAO-pénzekből 860 millió forint gyűlt össze, amihez a város 300 milliós önrészt adott, így állt össze a csaknem 1,2 milliárdos büdzsé.

A képen még a régi uszoda
Fotó: mob.hu

Az elsősorban az úszókat és vízilabdázókat segítő uszoda 50×25 méteres, olimpiai méretű medencét, több mint 700 személyes lelátót, csapatöltözőket és kiszolgálóhelyiségeket foglal magába – írja az MTI.

A delmagyar.hu beszámolója szerint a fürdőfejlesztés nem ért véget, rövidesen startol a 900 millió forintos wellness- és szaunarészleg kivitelezése, amelyet szintén egy év alatt kell felhúzni. Azután pedig az 1930-as években létesült 50 méteres szabadtéri medence 200 millió forintos rekonstrukciója következik.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik