Sport

Minél előbb beszüntetnék a gyerekviadalokat

Az LMP egyeztetést kezdeményez a Magyar Olimpiai Bizottsággal (MOB).

Május végén, Csepelen egy gyermekeknek rendezett MMA-versenyen egy 16 éves fiúnak leszakadt a tüdeje. Az eset nagy vihart kavart, a rendőrség is kivizsgálja a történteket, míg a ketrecharc témája az Országgyűlés elé kerülhet, mert a Magyar Olimpiai Bizottság és a sportért felelős államtitkárság módosítana a sporttörvényen – ősszel.

Az LMP szerint ugyanakkor lassan halad az ügy, épp ezért az Országos Sajtószolgálatnak eljuttatott közleményükben azt írják, hogy egyeztetést kezdeményeznek a MOB-bal.

„Az LMP még a nyári rendkívüli ülésszakban törvényjavaslatot nyújtott be a kiskorúak veszélyeztetésével járó MMA-ketrecharcok betiltására, amit a kormánypártok napirendre sem vettek. A sportügyi államtitkár kérdésünkre azt írta, hogy a Magyar Olimpiai Bizottsággal már dolgoznak a sporttörvény módosításán. Válaszából azonban nem derül ki, hogy büntethető lenne-e az efféle viadalok szervezése, holott csak ennek lenne valódi visszatartó ereje” – írja közleményében a párt.


Fotó: Europress Fotóügynökség

Az LMP kifogásolta, hogy ugyan törvénymódosítást kezdeményeztek annak érdekében, hogy már a nyáron se lehessen kiskorúak számára erőszakos küzdősport-viadalokat tartani, ám mint írták: „A javaslatot napirendre sem vették.”

„Simicskó István kérdésünkre azt válaszolta, hogy már dolgoznak a módosításon: eszerint az MMA-t a jövőben szabályozott sporttevékenységként ismernék el, 18 év alatt pedig szigorú biztonsági előírásokat vezetnének be. Azonban nem világos, hogy a 14 éven aluliak számára rendezett viadalok szervezése büntetőjogi következményeket vonna-e maga után. Az LMP egyeztetést kezdeményez a MOB-bal annak érdekében, hogy olyan szabályok szülessenek, amik garantálják a gyerekviadalok beszüntetését. Ehhez szükséges, hogy a törvény szigorúan büntesse az ilyen sporteseményt szervezőket és az arra fogadókat” – írták.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik