Sport

Lefújták az MTK-stadion felújítását?

Egy a Magyar Közlönyben megjelenő rendelet alapján arra lehet következtetni, a fővárosi kék-fehéreknek mégsem lesz egyhamar "ötezres ékszerdoboza".

Áprilisban számoltunk be róla, “Út a kék-fehér csodához” címmel Deutsch Tamás, az MTK elnöke. sajtótájékoztató keretében mutatta be a klub 2020-ig tartó fejlesztési programját. Elmondta, megkezdődhet az MTK Hungária körúti stadionjának és a zuglói Lantos Mihály Sporttelepének teljes átalakítása. A kormány erre 5,8 milliárd forint támogatást biztosít.

 

Az MTK a stadionépítés ütemezésének megfelelően azt is bejelentette, hogy 2016-ban a Sportinggal vívja majd az új ötezres ékszerdoboz, a Salgótarjáni úti komplexum nyitómérkőzését, és addig is a labdarúgók a Honvéd pályára költöznek albérletbe.

Nos eddig így tudtuk. De a legfrissebb Magyar Közlönyben a következő rendelet olvasható:

“Hatályát veszti a Nemzeti Stadionfejlesztési Program keretében megvalósítandó egyes labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztési beruházások megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 15/2014. (I. 30.) Korm. rendelet 3. mellékletében foglalt táblázat 11. sora.”

Ezen a bizonyos 11. soron az MTK Hidegkúti-stadionja szerepelt. Eddig. Hogy miért csak ez az egy program került ki a Kiemelt támogatások sorából, arról egyelőre nincs információnk. Arról viszont igen, hogy tavaly októberben Szabó Tímea, Együtt-PM szövetség társelnök, független országgyűlési képviselő törvénymódosító javaslatot nyújtott be a Parlamentnek, miszerint a stadionépítésre költendő milliárdokat fordítsa a kormány inkább az éhező gyerekekre.

Hogy ezért-e vagy sem, de pillanatnyilag úgy tűnik, a napirendről vagy lekerült az MTK stadionjának újjáépítése, vagy csak más költségvetési sorra helyezték át azt a bizonyos 5,8 milliárdos tétel.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik