Belföld

Szabó Tímea először értett egyet Deutsch Tamással

A magyar futball az, ami összehozta a két politikust. Deutsch először kikelt az MLSZ ellen, Szabó pedig arra kérte a politikust, hogy támogassa az Együtt-PM egyik törvényjavaslatát.

A Fidesz EP-képviselője azt írta a saját Facebook-oldalán, hogy „az MLSZ, annak elnöke és főtitkára minden lehetséges állami, üzleti és média segítséget, támogatást megkapott a munkájához. Nem leküzdhetetlen ellenszélben, hanem erős hátszélben dolgozhattak”. Továbbá „az MLSZ, annak elnöke és főtitkára az, akik módszeresen elherdálják a magyar labdarúgás fejlesztésére rendelkezésre álló lehetőségeket. Eszméletlen méretű és eszméletlen költséget jelentő bürokráciát építettek ki. Az MLSZ, annak elnöke és főtitkára időt és energiát nem kímélve azzal foglalatoskodik, hogyan basáskodjon az ultra szurkolókkal, miközben kézen-közön, átláthatatlanul osztogatják el az utánpótlás akadémiák fejlesztésére biztosított költségvetési forrásokat” – fakadt ki a képviselő.

„Szégyen és gyalázat, amit az MLSZ, annak elnöke és főtitkára csinál!” – zárta végül Deutsch. Erre a bejegyzésre reagált úgy Szabó Tímea, az Együtt-PM képviselője, hogy életében először egyetért Deutsch Tamással. Legalábbis annak egy részével.

Később azonban azt is kérdezi a Fideszes politikustól, amennyiben tudomása van bármilyen „átláthatatlan osztogatásról” – ahogy írja –, akkor miért nem tett feljelentést az ügyben. Szabó kitért a felcsúti akadémia utánpótláscsapataira is, amelyik ötszáz millió forintot kapott az Emberi Erőforrások Minisztériumától az idei első félévben.

Szabó végül arra kéri Deutschot, hogy közösen harcoljanak azért, hogy a kormány elfogadja az Együtt-PM stadionépítési stopra vonatkozó törvényjavaslatát, amelyben leállítanák a stadionépítéseket és inkább a tömegsportok támogatására fordítanák az állami pénzeket.

„Mit gondolsz? Hátha egyszer együtt tudunk küzdeni a jó ügyért!” – zárja Szabó Tímea. Várjuk Deutsch válaszát.

A két politikus viszonya nem indult felhőtlenül, Deutsch korábban „ügyeletes politikai kékharisnyának” nevezte a képviselőnőt, de most úgy néz ki, a futball összehozta a két képviselőt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik