Sport

Óriási magyar győzelem született a PokerStarson

A 69FABIAN69 névre hallgató magyar játékos 58 ezer fős mezőnyben menetelt a győzelemig a PokerStars MicroMillions versenysorozatának főversenyén, amiért százezer dollárt kapott.

A rendkívül népszerű versenysorozaton, a PokerStars MicroMillionsának fő eseményén magyar győzelem született, mégpedig a sejtelmes pókernick-kel rendelkező 69FABIAN69 részéről, aki egy gigantikusan nagy mezőnyben szerezte meg a bajnoki címet – írja a Poker.hu.

Vasárnap este rendezték a száz versenyből álló MicroMillions sorozat Main Eventjét a PokerStars termében. A 22 dolláros tornára 57 886 játékos váltott jegyet, a nyereményalap ezzel 1 millió 157 ezer dollárra nőtt, melyből százezret a győztesnek tettek félre.

A kilencfős döntő asztal több mint 11 óra játékot követően alakult ki, amelyre egy magyar játékos is, 69FABIAN69 is bejutott, mégpedig az első helyen, sőt hatalmas előnnyel rendelkezett az üldözőivel szemben, így mindenképpen jó eredményt vártunk tőle.

Ez végül nem is maradt el, a végső párbajban is ott lehetett, ahol az osztrák RoxyDeluxe ellen küzdhetett meg. A két játékos alkut kötött egymással, aminek értelmében 69FABIAN69 80 ezer dollárt, míg RoxyDeluxe 85 ezret kapott meg biztosan.

Innen a győzelemért, a dicsőségért és egy plusz húszezer dolláros bónusz nyereményért folytatták a harcot. Érezhetően mindketten fáradtak volt már a kora reggeli órákban, a végét azonban a magyar játékos bírta jobban.

Az utolsó partiban 69FABIAN69 A5 lapokkal ment allin, ellenfele Q-8-cal megadott, és mivel az asztalra az A-10-2-4-9 közös lapok érkeztek, így a magyar játékos emelhette végül magasba a virtuális trófeát, nem mellesleg 100 668 dollárt nyert, ami átszámolva 23 millió forintot ér.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik