Sport

Spanyolország vár a címvédő magyarokra

Férfi párbajtőr-válogatottunk könnyedén jutott be a 16 közé a kazanyi vívó-vb-n. A hölgyek mezőnyében a 12. helyen végzett a magyar tőrválogatott.

A chileiek elleni fölényes győzelemmel biztosították helyüket a címvédő magyarok a 16-os táblán a kazanyi vívó-világbajnokság férfi párbajtőr csapatversenyében. A Boczkó Gábor, Imre Géza, Rédli András, Somfai Péter négyesnek – annak ellenére, hogy a világranglistán második – már a legjobb 32 között vívnia kellett, mivel 36 együttes kezdte meg a versenyt, azaz a leggyengébbeknek a hiányos 64-es táblán is rendeztek mérkőzéseket. A chileiek elleni kedd délutáni pástra lépés ugyanakkor elsősorban a ráhangolódást szolgálta, különösen Imre Gézának, aki az egyéni versenyben nem indult.

A magyarok szerdai első ellenfele a kazahokat hosszabbításban esett tussal 43-42-re legyőző spanyol csapat lesz.


Rédli András
Fotó: Europress Fotóügynökség (archív)

A magyar női tőrválogatott 12. helyen végzett. A Knapek Edina, Varga Gabriella, Kreiss Fanny, Jeszenszky Szilvia összeállítású csapat a kínaiaktól a nyolcaddöntőben elszenvedett vereség után a tavalyi Universiadéra épült teniszakadémia központjának fő terméből az oldalsó csarnokba vonult át, és előbb simán legyőzte a venezuelaiakat, majd tíz tussal kikapott az ukránoktól, végül pedig eggyel a kanadaiaktól. Az utolsó akciónál Varga és a magyar csapat örömmel nyugtázta a védés-visszaszúrást, csakhogy a bíró sima támadást látott, szerinte a kanadai adta a 45. tust.

A számot az olaszok nyerték meg, Oroszország és Franciaország fért még fel a dobogóra.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik