Sport

„Bármit csináltam, nem találtam el”

Vereséget szenvedett az első fordulóban Németh András, ezzel a 47. helyen végzett a kazanyi vívó-világbajnokság férfi tőrversenyében. A nők versenyében Varga Gabriella jutott legtovább, őt a címvédő állította meg.

A főtábla egyetlen magyarja Michal Majewskivel került össze szombaton, s bár egy darabig – 5-5-ig – jól tartotta magát, a gyorsabb és pontosabb lengyel a magyar szempontból 5-8-as állást követő egyperces pihenő után tiszta találatokkal 14-5-re elhúzott. A selejtezőben remekül vívó, még junior korú magyar tőröző egy tust tudott még adni, de a vége sima lengyel győzelem lett.

“Nagyon szomorú vagyok, és nem csak azért mert kikaptam, hanem azért is, ahogyan – értékelt az MTI-nek. – Tegnap készültünk a lengyel fiúra, videóztunk, balkezesekkel edzettem, mert ő is az, ma pedig még a legjobban begyakorolt akcióimat sem tudtam jól megcsinálni. Öt-ötig úgy éreztem, megnyerhetem ezt az asszót, azután viszont bármit csináltam, nem találtam el az ellenfelemet. Még fegyvert is cseréltem, hátha ezzel változik valami, de most ez sem segített.”

A másik három magyar induló nem került fel a 64-es táblára, Szabados Kristóf 68., Dósa Dániel 100., Szabados Gábor pedig 108. lett.


Németh András (jobbra) akcióban
Fotó: Europress Fotóügynökség 

A magyarok közül Varga Gabriella szerepelt a legjobban a női tőrözők versenyében a kazanyi vívó-világbajnokságon: egy asszót nyert, majd kikapott a címvédőtől, így a 28. helyen végzett.

Varga a német Sandra Bingenheimerrel kezdett szombaton, mégpedig jól. Az első akciói könnyedek és pontosak voltak, ennek eredményeként a szünetig 5-2-es vezetésre tett szert. A pihenőt követően azonban feltámadt az ellenfele, vagy inkább kihasználta a magyar vívó hibáit. Amint azt Varga edzője, Szelei István utóbb elmondta, előző nap a német lányra készültek, megbeszélték, hogy csak egylépéses támadásokat érdemes indítani, nehogy Bingenheimer közbeszúrjon, miközben Varga esetleg nem találja el őt, ehhez képest az asszó közepe nem e szerint a forgatókönyv szerint alakult. A következmény az lett, hogy a német felzárkózott, majd a harmadik szakaszban meg is lépett. 10-14-nél már nagyon kevés esély mutatkozott a győzelem kiharcolására, de Varga nem adta fel. Tizenhárom másodperc volt hátra, amikor a 11. tusát adta, majd hét a 12.-nél, négy a 13.-nál, az utolsó akció pedig egy másodpercnél kezdődött. Ebbe pedig még belefért egy újabb Varga-találat, így jöhetett a hosszabbítás, amelyben megint a magyar tőröző adott tust.

Második összecsapása már sokkal simább volt, a világbajnoki címvédő, 2012-ben olimpiai ezüstérmes Arianna Errigo érvényesítette vele szemben a papírformát. Nulla-három után Varga Gabriella 2-3-ra még felzárkózott, azután viszont jó darabig csak érvénytelen felületen tudta eltalálni olasz ellenfelét, aki eközben sorozatban 11 tust adott, s végül 12 találatnyi különbséggel nyert.

“Számítottam rá, hogy kész-rajtra azonnal elindul, ő ilyen, mindenkinek nekiront, de egyszerűen nem tudtam megállítani” – mondta szomorúan pár perccel később Varga Gabriella. – Ha tartottam a távolságot, akkor meg leszorított a pást végére. Nem találtam a pengéjét, ő meg zseniális abban, hogy mindenhonnan betalál” – folytatta, hozzátéve, hogy jó ideje küzd teniszkönyökkel, s bár most éppen nem érzett fájdalmat, de a koordinációt befolyásolhatta ez a problémája is.

Varga első asszójához hasonló kiélezett mérkőzést vívott a 32 közé jutásért Vang Csennel Knapek Edina, aki 5-2-re vezetett, majd 5-5 után elengedte kínai ellenfelét, azután viszont 6-11-ről 10-11-re felzárkózott. 11-12 után egy együttes akciónál a kínait látta a bíró támadónak, 11-13-nál pedig Knapek akciójánál, úgy tűnt, nem jelzett a gép. Az ellenőrzés nem mutatott hibát, így maradt az állás, majd Vang növelte előnyét, végül pedig mindkét oldalon esett még egy-egy találat. Knapek Edina hátrányban is türelmesen vívott, de a kínai is nagyon összeszedett volt, így ő léphetett tovább.

Kreiss Fanny a francia Astrid Guyart-tól, Jeszenszky Szilvia pedig a brit Natalia Sheppardtól kapott ki az első körben. Knapek Edina 35., Jeszenszky Szilvia 44., Kreiss Fanny 46. lett.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik