Sport

Vívó-vb: csak Németh élte túl a selejtezőt tőrben

A négy magyar induló közül egyedül Németh András került fel a férfi tőrözők 64-es főtáblájára a kazanyi vívó-világbajnokságon.

A 133 fős mezőnyből csak a 16 kiemelt nem vívott szerdán, a többiekre viszont csoportküzdelmek vártak, illetve azoknak, akik gyengébben szerepeltek, de továbbléptek az első szakaszból, még egy vagy két asszón kellett sikeresen túljutniuk.

A magyarok közül Németh András és Szabados Kristóf egyformán négy győzelmet aratott és két párharcot veszített el, így közvetlenül nem kerültek ugyan be a legjobb 64 közé, de csak egy lépés választotta el őket ettől.

Németh aztán fölényes, 15-4-es győzelmet aratott a görög Panajotisz Teliporanidisz felett, Szabados viszont egy sok technikai szünettel elnyújtott mérkőzésen 15-6-ra kikapott az argentin Felipe Guillermo Saucedótól. Németh ellenfele a főtábla első fordulójában a lengyel Michal Majewski lesz szombaton.

Dósa Dániel két nyert és négy vesztett asszóval még éppen továbbjutott a csoportjából, azután viszont kikapott az esélyesebb japán Csida Kentától úgy, hogy 12-8-ra még ő vezetett, de aztán a ritmust váltó ellenfele sorozatban hét tust adott. Dósának egyébként ezután még egy párharcot nyernie kellett volna főtábláért.

Szabados Gábor már korábban befejezte szereplését, egyetlen sikeres asszójával – amely mellé négy vereséget gyűjtött be – a direktkieséses szakaszban már nem volt érdekelt, a csoportmeccsek után búcsúzott.

A nap során korábban női tőrben mind a négy magyar – Knapek Edina, Varga Gabriella, Kreiss Fanny és Jeszenszky Szilvia – biztosította helyét a főtáblán. A tőrözők szombaton lépnek pástra az érmekért.

A Tatár Köztársaság fővárosában zajló vb pénteken a párbajtőrözők selejtezőjével folytatódik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik