Sport

A pólós lányok szétrúgják az istálló falát

Szerda este Merész András csapata is megkezdi szereplését a budapesti vízilabda-Európa-bajnokságon.

A női csapat szövetségi kapitánya elmondta, mindenki egészséges, és a lányok úgy várják a hollandok elleni találkozót, mint „amikor a versenylovak a derbi előtt nem sokkal már szétrúgnák az istálló falát”.

A lányok kint voltak a férfiválogatott spanyolok elleni meccsén, és megpróbálták „szakmai szemmel nézni a mérkőzést”. Figyelték a játékvezetői felfogást, mégha a férfi- és női vízilabda különbségeiből is adódóan várhatóan más játékvezetőkkel találkoznak majd.

A női pólócsapat leendő ellenfelét, a holland válogatottat jól ismerik a “Merész-lányok”, így egyelőre inkább magukkal foglalkoznak.

„Egyelőre magunkkal vagyunk elfoglalva, hisz, a két csapat nagyon jól ismeri egymást. A hollandok szétvideózhatták magukat, mint ahogyan mi is lassan itt tartunk. Ezzel együtt inkább a napi forma elérése és csiszolása, valamint a különleges feszültség kezelése van most napirenden” – számolt be Merész András a waterpolo.hu oldalon az utolsó órák tevékenységéről.

Remélhetőleg a lányoktól is hasonlóan erős kezdést láthatunk majd, mint a Benedek-csapattól, amely eddig két meccsből kettőt megnyert.

A magyar női vízilabda-válogatott kerete

kapusok: Bolonyai Flóra (USC), Gangl Edina (ZF-Eger), Kasó Orsolya (Dunaújvárosi Főiskola VE)

mezőnyjátékosok: Hevesi Anita (Hungerit-Szentes), Gémes Alexa (Hungerit-Szentes), Menczinger Kata (Dunaújvárosi Főiskola VE), Csabai Dóra (Dunaújvárosi Főiskola VE), Miskolczi Kitti (Dunaújvárosi Főiskola VE), Czigány Dóra (ZF-Eger), Kisteleki Hanna (UVSE), Kisteleki Dóra (Rapallo), Keszthelyi Rita (Orizzonte Catania), Bujka Barbara (Olympiakos Pireus), Takács Orsolya (Bogliasco), Tóth Ildikó (Messina), Szücs Gabriella (Sabadell), Antal Dóra (Cal Bears, Berkeley), Illés Anna (Cal Bears, Berkeley)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik