Sport

Márquez: kilencből kilenc

Marc Márquez nyerte a gyorsaságimotoros-világbajnokság németországi versenyét. A 2014-es szezon mindegyik futamát megnyerte eddig.


Ehhez a képhez már hozzászokhattunk: Márquez pezsgőzik a dobogó tetején
Fotó: Europress Fotóügynökség 

Kissé furcsa volt a Német Nagydíj kezdete: hiába esett korábban az eső, rendkívül gyorsan száratd a pálya a futam előtt, így a versenyzők többsége döntött úgy, hogy a slick gumikkal felszerelt motorra vált, így a bokszból rajtoltak. Marc Márquez is így tett, aki az első körben még a tízedik volt, ám az ötödik kör végére megelőzte Stefan Bradl-t és végül meg sem állt a futamgyőzelemig. Idén kilencből kilenc versenyt nyert meg.

A második helyen Márquez csapattársa, Dani Pedrosa végzett, akinek így is tetemes, 77 pontos a hátránya az összetettben. Jorge Lorenzo a harmadik, Valentino Rossi a negyedik helyen zárta a német versenyt.

Most közel egy hónap szünet következik, majd augusztus 10-én Indianapolisban találkozik ismét a mezőny.

A német versenyhétvégén tragédia is történt: az oldalkocsisok mezőnyében versenyző Kurt Hock és Enrico Becker egy gyors balkanyarban sodródtak ki nagy sebességgel a szombati edzésen, s tehetetlenül a korlátnak csapódtak. Mindketten életüket vesztették a balesetben.

Eredmének – gyorsaságimotoros-világbajnokság, Német Nagydíj

MotoGP:
1. Marc Márquez (spanyol, Honda) 41:47,664 perc
2. Dani Pedrosa (spanyol, Honda) 1,466 mp hátrány
3. Jorge Lorenzo (spanyol, Yamaha) 10,317 mp h.

Az állás: 1. Márquez 225 pont, 2. Pedrosa 148, 3. Valentino Rossi (olasz, Yamaha) 141

Moto2:
1. Dominique Aegerter (svájci, Suter) 41:12,461 p
2. Mika Kallio (finn, Kalex) 0,091 mp h.
3. Simone Corsi (olasz, Forward KLX) 10,514 mp h.

Az állás: 1. Esteve Rabat (spanyol, Kalex) 170 pont, 2. Kallio 151, 3. Maverick Vinales (spanyol, Kalex) 120

Moto3:
1. Jack Miller (ausztrál, KTM) 39:26,927
2. Brad Binder (dél-afrikai, Mahindra) 0,180 mp h.
3. Alexis Masbou (francia, Honda) 1,119 mp h.

Az állás: 1. Miller 142 pont, 2. Alex Márquez (spanyol, Honda) 123, 3. Efren Vazquez (spanyol, Honda) 112

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik