Sport

Nem jött össze a dobogó a magyaroknak

Kovács Sarolta 6., Alekszejev Tamara 25., míg a női csapat hetedik lett a székesfehérvári öttusa Európa-bajnokságon.

A záró, 3200 méter futásból és négy sorozat lövészetből álló kombinált számnak a francia Elodie Clouvel vágott neki elsőként, majd 36 másodperc múlva a hetedik helyről indult Kovács Sarolta, 1:38 perc hátránnyal a 24. pozícióból pedig Alekszejev Tamara.

Kovács első sorozata remekül sikerült, egy versenyzőt megelőzött és hét másodpercet ledolgozott a hátrányából. A második sorozatban már több időt töltött a lőállásban, de újabb másodperc lefaragásával maradt hatodik. A harmadik sorozat ismét gyors és pontos volt, ám pozícióján nem tudott változtatni.


Fotó: MTI

Az utolsó sorozat után az élmezőnyhöz felzárkózott a 14. helyről rajtolt remek futó, londoni olimpiai bajnok litván Laura Asadauskaite. A célegyenesbe a mezőny egyik legidősebb, 32 éves tagja, a negyedik helyről rajtolt német Lena Schöneborn fordult elsőként és Peking ötkarikás aranyérmese Európa-bajnok lett. Kovács Sarolta a hatodik, míg Alekszejev Tamara a 25. helyen zárta az kontinensviadalt.

A csapatversenyt a németek nyerték. Mivel a magyar csapat harmadik tagja, Réti Kamilla nem jutott döntőbe, így a válogatott nem lehetett harcban az érmekért. Végül a hetedik helyet szerezte meg a trió úgy, hogy Kovács és Alekszejev döntős pontszámához hozzáadták Réti selejtezőbeli eredményét.

“Nehéz bármit is mondanom… Nagyon jól indult a napom, míg a selejtezőben még görcsös voltam, ezúttal felszabadultan versenyeztem” – nyilatkozta Kovács Sarolta. “Nagyon örülök a jó vívásomnak. Ami a lovas pályán történt, olyat még nem tapasztaltam: egy kutya megzavarta a lovamat, kiestünk a ritmusból. Bár teljesítettem a pályát, utána lelkileg nagyon nehéz volt nekiállnom a zárószámnak. A hatodik hely nem rossz eredmény, különösen egy ilyen balszerencsés lovaglás után, ám hazai pályán jobb eredményt akartam elérni. Nem a kutyára haragudtam, nekem is van kutyám, hanem a gazdájára, aki ilyen felelőtlen volt” – fejezte ki csalódottságát Kovács, aki a legjobb magyar versenyzőnek járó különdíjat vette át Réczei Gézától, a Magyar Öttusa Szövetség elnökétől a verseny után.

Eredmények – öttusa Eb

női egyéni verseny:
1. Lena Schöneborn (Németország) 1361 pont
2. Viktoria Teresuk (Ukrajna) 1344
3. Donata Rimsaite (Oroszország) 1337
… 6. Kovács Sarolta (Magyarország) 1311 pont (vívás: 23 győzelem/12 vereség/238 pont, úszás: 2:11.84 perc/ 305 pont, lovaglás: 253 pont, kombinált szám: 13:05.77 perc/ 515 pont)
… 25. Alekszejev Tamara (Magyarország) 1229 pont (vívás: 14/21/184, úszás: 2:23.05/271, lovaglás: 279, kombinált: 13:25.58/495)

női csapatverseny (10 csapat):
1. Németország (Lena Schöneborn, Janine Kohlmann, Annika Schleu) 3912 pont
2. Ukrajna (Anasztaszija Szpasz, Viktoria Teresuk, Irina Hohlova) 3911
3. Olaszország (Alice Sotero, Gloria Tocchi, Claudia Cesarini) 3882
… 7. Magyarország (Kovács Sarolta, Alekszejev Tamara, Réti Kamilla) 3471

Ajánlott videó

Olvasói sztorik