Kammerernek nemcsak az ellenfelekkel – köztük a címvédő dán Rene Holten Poulsennel – kellett megküzdenie középfutamában, hanem az időközben viharossá fokozódó széllel is. A háromszoros olimpiai bajnok, 36 éves kajakozó ennek ellenére sokáig a továbbjutást érő harmadik helyen haladt, a hajrához érve azonban a lengyel Rafal Rosolski megelőzte, így – 13 századmásodperccel lemaradva – negyedikként ért célba és a B döntőbe került.
Fotó: Dobos Sándor
A továbbiakban aztán a szél átvette a főszerepet, több versenyző sem boldogult az óriási hullámokkal és beborult hajójával a vízbe, a futamokat csak késve tudták elrajtoltatni, a program pedig egyre csúszott.
Az 500 méteres középfutamokban is az első három helyezés ért továbbjutást, itt három magyar hajó próbálkozott. Elsőként a kajakos Gál Péter – aki élete első felnőtt világversenyén szerepel -, de rajta is kifogott a szél, csak nyolcadik lett. A Vass András, Varga Dávid kenu kettesnek sem sikerült továbbjutó helyen zárnia, a visszalőtt rajt után ötödikként ért célba. A nap utolsó számában ugyanakkor, C-1-ben a szintén újonc Szabó Kristóf megörvendeztette a magyar szurkolókat, a harmadik helyen végzett, és ezzel bejutott a fináléba.
Szombat délelőtt a 200 méteres előfutamokat rendezik az Eb-n, majd délután már a döntők következnek: a nyolc közül hétben lesz magyar hajó.