Sport

Brutális dobással nyert Pars

Az olimpiai bajnok Pars Krisztián szenzációs teljesítménnyel, 82,49 méteres egyéni csúccsal megnyerte a kalapácsvetést a Gyulai István Memorial - Atlétikai Magyar Nagydíjon.

A mezőny az első sorozatban biztonsági dobásokkal szórakoztatta a közönséget, egyedül Pars gondolta úgy, hogy már elsőre keményebben beleáll dobásába, ennek az eredménye 79,84 méter és vezető hely lett.

A folytatásban aztán gyorsan kiderült, hogy a viadal két emberről szól majd, a világbajnok lengyel Fajdek ugyanis másodikra 80,73 méterrel beállította a szombathelyi atléta korábbi versenycsúcsát, ám az éllovas pozíciónak nem sokáig örülhetett, mivel rögtön utána a magyar olimpiai bajnok 81,65 méterre repítette a szert, ami az idei legjobbját is jelentette.

Fotó: MTI

A harmadik sorozatban mindkét sztárdobó hibázott, a többiek pedig nem tudták megközelíteni őket, ahogy a következő sorozatokban is. Az utolsóban aztán Fajdek szektoron kívülre küldte a kalapácsot, ezzel Pars győzelme biztossá vált. A szombathelyi atléta gyorsan forgott, szépen eresztette el a kalapácsot, az 82,49 méternél csapódott a földbe, Pars négy centivel megjavította egyéni csúcsát, és örömtáncot lejtett.

“Köszönöm, Fehérvár – mondta a verseny után Pars Krisztián. – A kör nagyon jó, s bár számítottam rá, hogy nagyot dobok, az egyéni csúcsra őszintén szólva nem, mert még munkában vagyok, a fő cél az Európa-bajnokság. 2006-ban dobtam az egyéni csúcsomat, ezért is örülök ennek az eredménynek, s a mostani verseny alapján a 83 métert sem tartom elképzelhetetlennek.”

Pars negyedszer győzött a Gyulai-emlékversenyen, amely a nemzetközi szövetség kalapácsvető sorozatának a része. A mostani sikeréért 2500 dollárt kapott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik