A Kansas Egyetem kanadai játékosát, Andrew Wigginst választották ki elsőként az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) idei amatőr játékosbörzéjén. A New York-i drafton a tavalyi évhez hasonlóan ismét a Cleveland Cavaliersé volt az első választás joga, s a klubnál az első éves egyetemistát találták a legalkalmasabbnak arra, hogy csapatukba játsszon.
A 19 éves Wiggins 17,1 pontot szerzett meccsenként az egyetemi bajnokságban, s a Cavaliersnél bíznak benne, hogy jobb választásnak bizonyul mint a 2013-as első Anthony Bennett, aki tavaly nyáron megsérült, s a játéka nem volt meggyőző az NBA legutóbbi idényében.
Andrew Wiggins lett az 1/1-es
Fotó: Europress Fotóügynökség
A clevelandiek után a Millwaukee Bucks választhatott másodikként, s a csapat szintén egy újoncot, a Duke Egyetem csatárát, Jabari Parkert “húzta”. A harmadikként Joel Embiid kelt el, a 213 centis kameruni center játékjogát a Philadelphia 76ers foglalta le.
Megható történet is volt a daft estéjén: az újoncbörzére korábban bejelentkező Isaiah Austinról kiderült, hogy Marfan-szindrómás – amely egy autoszomális domináns öröklődésű betegség – és emiatt sosem lehet belőle profi kosárlabdázó. Austin is ott volt a New York-i drafton, Adam Silver, az NBA komiszárja pedig bejelentette: őt a liga draftolja.
„Egy pillanatra el is felejtettem a betegségemet. Világ életemben New Yorkba vágytam, a draftra és most itt vagyok. Nagyon hálás vagyok Adam Silvernek és az NBA-nek” – mondta Austin a Yahoo! Sportsnak.
Videó – Isaiah Austin nagy pillanata: