Sport

Benedek Tibor nehéz Eb-re számít, pénteken kerethirdetés

A férfiválogatott célja a négy közé jutás a júliusi budapesti vízilabda-Európa-bajnokságon.


Benedek Tibor maximalista, és keményen megdolgoztatja a fiúkat
Fotó: Sport24

Vasárnap érkezett haza a dubaji Világliga-döntőről a magyar férfiválogatott, amelynek tagjai hétfőre és keddre szabadnapot kaptak. Szerdától újra edzésbe állt a keret, amelynek tagjai még nem tudják, ki vehet részt a július 14. és 27. között rendezetendő margitszigeti Európa-bajnokságon.

A végleges névsort pénteken hirdeti majd ki a kapitány, aki az MTI-nak azt mondta: “már az első, spanyolok elleni mérkőzésen nagyon fontos a győzelem, hogy elkerüljük más csapatok összejátszását, és a saját kezünkben legyen a sorsunk”.

Való igaz, a csoportunkban a spanyolokon kívül a szerbek és a horvátok is ott vannak, de a németeket sem szabad lebecsülni a szerb edzőjük és a fejlődőképességük miatt.

Benedek szerint a felkészülés első négy hetében nagyon sokat fejlődött a magyar válogatott, elsősorban mozgásban, védekezésben és az emberfórok kihasználásában, de még nincs csúcsformában, és az Eb rajtjáig hátra lévő három hétben fizikai állapotban és koncentrációban még tovább javulhat.

Hosnyánszky Norbert a waterpolo.hu-nak elmondta, nagyon bő lesz a magyar válogatott taktikai variációja, rengeteg figurát kell megtanulni mind védekezésben, mind támadásban.


Az MVM szurkolói mozgósításba kezdett
Fotó: Sport24

A szerdai délelőtti konditermi foglalkozást egyébként bődületes hangzavarban végezték a srácok, a kapitány ugyanis kitalálta, a majdani 6-7 ezer ember által gerjesztett hangulatot szokni kell, így cd-ről bejátszottak egy “kis” ovációt a fiúknak.

Szerdán azt is bejelentették, éppen a szurkolói mozgósítás érdekében, hogy az MVM, az Eb egyik nemzeti főtámogatója szurkolói kampányt indít, amelynek keretében keresik a legfanatikusabb szurkolói csapatokat. A hétfős társaságok az MVM Facebook-oldalán jelentkezhetnek fotóikkal és rigmusaikkal. A győztes szurkolói csapat tagjai belépőt nyernek az Eb összes mérkőzésére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik