Sport

Nem sikerült jól a magyaroknak a dupla trap

Nem jutott be a hatos döntőbe magyar versenyző férfi dupla trapban a Sarlóspusztán zajló koronglövő Európa-bajnokságon. A vasárnapi számban meglepetésre Palkovics András lett a legjobb magyar, ő a kilencedik helyen zárt.

Előzetesen Igaly Diána szakágvezető dupla trapban várta a legjobb hazai szereplést az Eb-n, mert Bognár Richárd és Gerebics Roland is többször jutott már döntőbe világversenyen. A női skeet 2004-es olimpiai bajnokának reményei a verseny elején megvalósulni látszottak, ugyanis az idén Kazahsztánban világkupaversenyen döntős Gerebics hibátlan első 30-as sorozattal kezdte a 150 korongos alapversenyt, s az olimpiai hatodik Bognár is csak egy korongot nem talált el. A második sorozatban ugyan mindketten háromszor hibáztak, ám így is az élmezőnyben voltak, Bognárnak aztán a harmadik, Gerebicsnek pedig a negyedik sorozat sikerült nagyon rosszul, csak 21-21 korongot lőttek meg a 30-ból, ezzel pedig elveszítették esélyüket a fináléra.

Az utolsó sorozat előtt a remek napot kifogó Palkovics Andrásnak maradt egyedül reális esélye a döntőre, az addig elért 109 korongos teljesítményéhez azonban a végén “csak” 25-öt tudott hozzátenni, a 134 találat pedig a kilencedik helyet jelentette. A döntőhöz minimum 137 korongra volt szükség. Végül az országos csúcsot 142 koronggal tartó Bognár 132 találattal a 13., míg Gerebics 130-cal a 17. helyen végzett.

“Nagyon sajnálom, őszintén szólva én sem és ők sem tudják, hogy mi történt. Mindketten dupla hibákat vétettek. Nagyon készültünk erre az Eb-re, de remélem, hogy a már olimpiai kvalifikációs szeptemberi világbajnokságon ismét jól fognak lőni” – mondta Vasvári Erzsébet, Gerebics edzője, hozzátéve, hogy Palkovics remekül versenyzett, s egyéni csúcsot ért el.

A Palkovics, Bognár, Gerebics trió a negyedik helyen zárta a csapatversenyt az olaszok, a britek és a németek mögött.

Az egyéni döntőben a brit Steven Scott volt a legjobb, aki az aranyéremért az orosz Vaszilij Moszinnal lőtt szét. A bronzérmet az olasz Marco Innocenti szerezte meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik