Sport

Csernoviczki aranyat, Karakas bronzot nyert

Az olimpiai harmadik, kétszeres Európa-bajnok Csernoviczki Éva aranyérmet nyert szombaton a Papp László Arénában zajló, olimpiai kvalifikációs Budapest Grand Prix-n.

A tatabányaiak 48 kilós sportolója a bolgár Boriszlava Damjanova, a japán Kondo Ami és a bissau-guineai Taciana Lima után, a döntőben az Eb-ezüstérmes olasz Valentina Moscatt-tal csapott össze. A találkozó nem hozott egyetlen értékelhető akciót sem, de amíg Csernoviczkit egyszer, addig az olaszt háromszor intették, így a magyar dzsúdós örülhetett a négy perc végén.

A sikeréért háromezer dollárt (675 ezer forintot) is begyűjtő Csernoviczki a szombati négy győzelme közül a másodikat emelte ki: “a Kondo elleni meccs a döntő is lehetett volna, mivel jelenleg ő az elsőszámú japán, ő nyerte az ottani bajnokságot és ipponnal verte a világbajnok mongolt. Nehéz meccsem volt ellene, éreztem a nyakamat, el is fáradtam, de örülök, hogy össze tudtam magam szedni utána”.

A tavaly ugyancsak Budapesten Európa-bajnok cselgáncsozó hozzátette: mivel sok pontot szerzett, az augusztusi, cseljabinszki világbajnokságig várhatóan nem vív tétmérkőzést.

Édesapja és egyben edzője, Csernoviczki Csaba tréfásan közölte: “megbeszélt koreográfia, hogy reklamálás miatt elküldenek engem a tatamitól, utána a lányom ippont dob (…) De komolyra fordítva a szót, a japán ellen az ázsiai bírónál kissé lejtett a pálya, azért szakadt el nálam a cérna. Évi nagyon taktikusan küzdött a döntőben és betartotta a megbeszélteket”.


Fotó: MTI

Az első Budapest GP nyitónapján ez volt a magyarok második dobogós helye: korábban az 57 kilós Karakas Hedvig bronzérmet szerzett. A Honvéd 57 kilós versenyzője a harmadik helyért kiírt mérkőzésen a román Corina Caprioriuval találkozott, akitől kikapott Londonban az olimpiai elődöntőben. A “visszavágó” végig a magyar dzsúdós kezében volt, ellenfelét megintették a meccs derekán, majd 25 másodperccel a mérkőzésidő letelte előtt Karakas jukót érően vitte földre Caprioriut. A hátralévő időben földharccal tartotta előnyét, végül a közönség örömujjongása közepette ünnepelhetett.

“Amikor a szlovén lány ellen négy intéssel leléptettek, nem is csalódott, hanem értetlen voltam” – kezdte összegzését Karakas az MTI-nek. “Ha valaki jobb nálam és meg tud dobni, azt elismerem, de azzal, hogy ő kizárja az én dzsúdómat és kapkodással, semmittevéssel próbál úgy tenni, mintha kezdeményezne, azt nem tudom elfogadni. Edzőmmel, Toncs Péterrel ki fogunk találni valami jó taktikát ellene”.

Ami a bronzmeccset illeti, Karakas közölte, ez a siker nem elégtétel a számára, mivel jó lett volna négyben lennie az olimpián. “Ezzel együtt nagyon örülök, hogy nemrég Havannában is bronzérmes lettem és felfelé ível a pályám”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik