Sport

Világelső párbajtőr-válogatottunk hetedik az Eb-n

Rédli Andrásék kikaptak az oroszoktól és a franciáktól, a helyosztón pedig Izraelt győzték le a strasbourgi vívó Európa-bajnokságon.

A Boczkó Gábor, Imre Géza, valamint az egyéniben győztes Rédli András, továbbá Somfai Péter alkotta csapat a 16-os táblán előbb legyőzte a hollandokat, majd a negyeddöntőben kikapott az oroszoktól, így a legjobb esetben is csak az ötödik helyen végezhetett. Ehhez a további két mérkőzését meg kellett volna nyernie, de balszerencséjére éppen a szakág egyik legerősebb együttesével, a franciával találkozott, amely előzőleg a spanyoloktól kapott ki meglepetésre.

A magyar válogatott – a hazai szövetség (MVSZ) honlapjának beszámolója szerint – küzdött tisztességgel, “de azért érthetően más volt ez a meccs, mintha a legjobb négy között rendezték volna”. Négy asszóig fej fej mellett haladt a két csapat, a folytatás azonban a házigazdáknak sikerült jobban.

A hetedik helyért az izraeliek következtek, ellenük végre ismét összejött a győzelem.


Rédli András (balra) akcióban
Fotó: MTI/EPA

A világranglistán éllovas magyar válogatott az elmúlt években sikert sikerre halmozott, tavaly Budapesten megnyerte a világbajnokságot, azután viszont Imre Géza – aki szerdán lázasan vívott – hosszabb pihenőt kért, Boczkó Gábor pedig a mostani idény egy jelentős részét vállsérülés miatt kihagyta.

Az MVSZ honlapján Udvarhelyi Gábor fegyvernemi vezetőedző így értékelt: “Nem akarok olyan objektív okokra hivatkozni, amelyek egész évben hátráltattak bennünket. Mint ahogy nem mentegetőzöm Géza lázas betegsége okán sem. Ugyanakkor tíz világverseny után kódolva volt, hogy egyszer nem sikerül.”

Szerinte jobb, hogy most történt ez, mint jövőre, az olimpiai kvalifikáció évében.

“A versenyzők mind a felkészülés, mind a verseny során mindent megtettek a sikerért. Nem akarom és nem is fogom őket hibáztatni. Az előttünk álló feladatokra kell koncentrálni, ami elsőként a világbajnokság” – mondta. Hozzátette még, hogy ez a legerősebb magyar csapat. “Véleményem szerint optimális körülmények között továbbra is minden nemzetet le tudnak győzni ezek a fiúk!”

A párbajtőrözők versenyében 17 válogatott indult.

Eredmények – vívó Európa-bajnokság, párbajtőr, csapat

a 16 között:
Magyarország-Hollandia 45-32

negyeddöntő:
Oroszország-Magyarország 45-32
Spanyolország-Franciaország 44-43
Ukrajna-Észtország 19-13
Svájc-Izrael 39-32

az 5-8. helyért:
Franciaország-Magyarország 45-40

a 7. helyért:
Magyarország-Izrael 45-38

elődöntő:
Spanyolország-Oroszország 43-37
Svájc-Ukrajna 35-34

a 3. helyért:
Oroszország-Ukrajna 45-44

döntő:
Svájc-Spanyolország 45-34

A végeredmény: 1. Svájc, 2. Spanyolország, 3. Oroszország, …7. Magyarország (Boczkó Gábor, Imre Géza, Rédli András, Somfai Péter)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik