Sport

Európa-bajnoki bronzérmes Gémesi Csanád

Harmadik helyen végzett a kardozó Gémesi Csanád a strasbourgi vívó Európa-bajnokságon.

A tavalyi budapesti világbajnokság hetedik helyezettje a vb-győztes orosz Venjamin Resetnyikovval került szembe az elődöntőben, ahol közel állt a bravúrhoz. Az asszó elején ugyan nem találta a távolságot, több támadása is rövid volt, 1-4 után azonban felzárkózott, sőt a vezetést is átvette.

Az egyperces szünet 8-7-es állásnál kezdődött, aztán a pihenő után egy darabig felváltva születtek a találatok. Gémesi 10-10 után adott egy tust, majd még egyet, utóbbit azonban videózás után elvették tőle. 12-10 helyett így maradt a 11-10, azután Resetnyikov – egy Gémesi által erősen vitatott tussal – egyenlített, és előnybe is került, Gémesi pedig ekkor már nem tudott eredményes lenni. 11-14-nél bevitt még egy tust, az utolsó akció azonban az orosz kardozóé volt.

Fotó: MTI

Gémesi korábban a főtáblán a lengyel Adam Skrodzki, majd a fehérorosz Aliakszandr Bujkevics ellen nyert, a negyeddöntőben pedig annál a francia Nicolas Rousset-nál bizonyult jobbnak, aki előzőleg az olimpiai bajnok Szilágyi Áront búcsúztatta.

Gémesi Csanád a magyar küldöttség második érmét szerezte Strasbourgban. Szombaton Rédli András nyerte a párbajtőrözők versenyét.

Eredmény – Vívó Eb

a 64 között:
Decsi Tamás-Iulian Teodosiu (román) 15-10

a 32 között:
Gémesi Csanád-Adam Skrodzki (lengyel) 15-9
Szatmári András-Matyas Szabo (német) 15-6
Szilágyi Áron-Decsi – mérkőzés nélkül

a 16 között:
Gémesi-Aliakszandr Bujkevics (fehérorosz) 15-12
Richard Hübers (német)-Szatmári 15-13
Nicolas Rousset (francia)-Szilágyi 15-10

negyeddöntő:
Alekszej Jakimenko (orosz)-Enrico Berre (olasz) 15-13
Kamil Ibragimov (orosz)-Diego Occhiuzzi (olasz) 15-10
Venjamin Resetnyikov (orosz)-Hübers 15-9
Gémesi-Rousset 15-13

elődöntő:
Jakimenko-Ibragimov 15-11
Resetnyikov-Gémesi 15-12

döntő:
Jakimenko-Resetnyikov 15-11

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik