Sport

Visszaült a bajnoki trónra a Szolnok

A Szolnoki Olaj legyőzte a vendég Atomerőműt szombaton a férfi kosárlabda NB I döntőjében, ezzel 3-0-ás összesítéssel megnyerte a párharcot, és fennállásának ötödik bajnoki címét szerezte meg.

Az egyformán ötödik bajnoki címükre hajtó csapatok fináléja vasárnap a pályaelőnyt élvező Szolnok 77-64-es hazai győzelmével kezdődött, amely szerdán Pakson is nyert 77-71-re.

A szombati folytatás kihagyott helyzetekkel rajtolt, az első kosárra a harmadik percig kellett várni, az odahaza idén veretlen Tisza-partiak pedig csak az ötödik percben, 0-7-nél találtak be először. A Szabó Zsolt vezérelte paksiak hozták is a nyitónegyedet, majd az előző meccsen 22 pontot szerző Vojvoda Dávid révén, a februárban kupagyőztes Olaj többször is egy pontra felzárkózott, de fordítania csak a 17. percben sikerült Justin Holiday triplájával (29-28). A nagyszünetben 37-32 volt az állás.


Fotó: MTI

A második félidőt egy 7-0-ás rohammal kezdte Dragan Aleksic együttese, 44-32-nél már eldőlni látszott a csata – és az aranyérem – sorsa. A hazaiak gyenge büntetőzésük mellett is tartották a különbséget, főként a 27. percben már 17 pontnál járó Vojvoda révén.

A harmadik negyed végén alaposan beleerősített az alapszakaszgyőztes ASE, Deonta Vaughn két perc alatt 13 (!) pontot szórt, így a zárószakasz 60-53-ról indult. Ebben a Duna-partiak már nem tudtak közelebb kerülni riválisukhoz, öt pontjukra 13 érkezett a túloldalról, így a hajrára már nem maradtak izgalmak.

A rájátszást veretlenül végigküzdő Szolnok – amely magyar csapattól egyszer kapott ki a szezon során – ezzel 3-0-ra megnyerte a párharcot, és 1991, 2007, 2011 és 2012 után ünnepelhet ismét bajnoki címet.

Eredmény – kosárlabda NB I., döntő, 3. mérkőzés

Szolnoki Olaj-Atomerőmű SE 79-69 (14-16, 23-16, 23-21, 19-16)
legjobb dobók: Vojvoda 23, Lóránt 16, Milosevic 11, Holiday 11, illetve Szabó 19, McGruder 13, Vaughn 13, Körtélyesi 11

A párharc végeredménye: 3-0 a Szolnok javára

Ajánlott videó

Olvasói sztorik