A 2008-as pekingi olimpián aranyérmes Vajda a fiatal Vasbányai Henriket utasította maga mögé jelentős különbséggel, míg a tavalyi, duisburgi vb-n hozzá hasonlóan győztes Medveczky ugyanilyen simán maradt alul a győriek ifjúsági ötkarikás bajnokával, Farkasdi Ramónával szemben.
Ami a többi női számot illeti, a kajak párosok 500 méteres versenyét Szabó Gabriella és régi-új társa, a Magyarországra idén visszatért Csipes Tamara nyerte, a kenusok hasonló számának döntőjében pedig a favorit Takács Kincső, Lakatos Zsanett duó ért elsőként a célba. K-2 1000 méteren Medveczky javított, itt Sarudi Alízzal magabiztosan diadalmaskodott.
“Tipikus első pálya volt. Tipikusan az első pályák hibáival, de megvan, és dolgozunk tovább az egységen” – mondta a parton Szabó Gabriella, aki 2010-ben 1000 méteren világbajnok lett Csipessel. Most a számra az utolsó pillanatban benevező, s 450 méterig vezető Kárász Anna, Vad Ninetta kettős volt a legnagyobb ellenfelük.
Fotó: MTI
A férfiaknál K-1 500 méteren a közelmúltban betegséggel bajlódó, s pénteken egy kilométeren csak kilencedik Dombvári Bence végzett az első helyen, ugyanezen a távon, párosban pedig az egy nappal korábban, 1000 méteren is első Tóth Dávid, Kulifai Tamás duóé lett a győzelem.
A kenusoknál 200 méteren az esélyes Lantos Ádám előbb győri klubtársát, Nagy Pétert maga mögé utasítva nyert egyesben, majd ők ketten párosban sem találtak legyőzőre.
A győztes egységek indulási jogot szereztek a németországi Brandenburgban július 11-13-án sorra kerülő Európa-bajnokságra.
A válogatón a vasárnapi zárónapon további tíz döntőt rendeznek. A győztesek Eb-indulók lesznek, míg az augusztusi, moszkvai világbajnokságra azok az egységek utazhatnak, amelyek két válogatót nyernek.