Sport

Kovács Sarolta nem fért be a legjobb tízbe

Kovács Sarolta a 12. helyen végzett az öttusázók világkupa-sorozatának döntőjében a floridai Sarasotában.

A 2011-ben világbajnoki ezüstérmes magyar versenyző nagyon jól kezdett, vívásban 23 győzelmet aratott, és csak 11 asszóját veszítette el, ezzel a harmadik helyen állt. A 200 méteres úszásban még tovább javított, mivel 2:06.88 perces eredménnyel a leggyorsabb volt, így egészen közelre felzárkózott az élen álló ukrán Viktorija Teresuk mögé.

Ők ketten tetemes előnyre tettek szert közvetlen üldözőikkel szemben is, sőt, Kovács a lovas pályán hibátlan teljesítményt nyújtott, amivel az élre került. A lövészetekkel megszakított futásban viszont jelentősen visszacsúszott, ebben a számban ugyanis csak a 29. legjobb időt érte el.

Fotó: MTI

Kovács Sarolta felkészüléséből egy hét kimaradt mandulagyulladás miatt, ami nagyon kihatott a kombinált számban nyújtott teljesítményére. A végére elfogyott az ereje, nemcsak a futás, hanem a lövészet sem sikerült jól a számára.

“Összességében azt kell mondanom, hogy felemásan sikerült a vk-döntő” – idézte őt a magyar szövetség honlapja. “A vívásban, az úszásban és a lovaglásban nyújtott teljesítményemmel elégedettek lehetünk, ez nagyon nagy önbizalmat ad az Európa-bajnokság előtt. A végére viszont elfogyott az erőm, amiben természetesen van szerepe a mandulagyulladásnak, de az is kiderült, hogy sokat kell még dolgoznunk ezen a számon.”

Eredmények – Öttusa vk:

1. Oktawia Novacka (lengyel) 1337
2. Laura Asadauskaite (litván) 1323
3. Csen Csien (kínai) 1320
…12. Kovács Sarolta 1265

Ajánlott videó

Olvasói sztorik