Sport

Murray maratoni csatában jutott tovább

A brit teniszező öt szettben győzte le a német Philipp Kohlschreibert a Roland Garros harmadik fordulójában.


Andy Murraynek nem ízlett Kohlschreiber játéka
Fotó: Europress Fotóügynökség

A hetedik helyen kiemelt Andy Murray még a harmadik fordulóban volt érdekelt vasárnap, az ellenfele a 28.-ként rangsorolt Philipp Kohlschreiber volt. A német játékos rendesen megnehezítette brit riválisa dolgát, ugyanis 6-3-ra megnyerte az első szettet, majd azt követően, hogy Murray fordított, döntő játszmára tudta menteni a mérkőzést.

Az ötödik felvonásban 10-10-ig fej fej mellett haladt a két játékos, aztán Murray előbb hozta a saját adogatását, majd elvette Kohlschreiber szerva gémjét és megnyerte a meccset. A találkozó négy órán és tíz percen át tartott. A brit játékos ellenfele a spanyol Fernando Verdasco lesz a következő körben.

A férfiaknál a cseh Tomas Berdych, a nőknél pedig a kanadai Eugenie Bouchard jutott be elsőként a legjobb nyolc közé egyesben a Párizsban zajló francia nyílt teniszbajnokságon.

Eredmények – Roland Garros

férfiak, 3. forduló (a 16 közé jutásért):
Murray (brit, 7.)-Kohlschreiber (német, 28.) 3:6, 6:3, 6:3, 4:6, 12:10
Verdasco (spanyol, 24.)-Gasquet (francia, 12.) 6:3, 6:2, 6:3

nyolcaddöntő:
Berdych (cseh, 6.)-Isner (amerikai, 10.) 6:4, 6:4, 6:4

nők, nyolcaddöntő:
Bouchard (kanadai, 18.)-Kerber (német, 8.) 6:1, 6:2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik