Sport

Berki Krisztián Eb-ezüstérmes

Az olimpiai bajnok Berki Krisztián, akárcsak tavaly Moszkvában, ezüstérmet szerzett a lólengés vasárnapi döntőjében a férfi tornászok szófiai Európa-bajnokságán.

Az Újpest 29 esztendős, hatszoros Eb- és kétszeres vb-győztes tornásza a döntőben 15,633 pontot kapott gyakorlatára úgy, hogy 7,0 kiinduló pontú gyakorlatának egyik elemét a bírók nem fogadták el, így csak 6,9 lett a kiindulója.

A viadal honlapja alapján a győzelmet a brit Max Whitlock szerezte meg 16,166 ponttal, a harmadik pedig a szlovén Saso Bertoncelj lett 15,466-tal.

Berki pályafutása második Eb-ezüstjét nyerte, tavaly Moszkvában is második lett a kontinesviadalon, akkor is egy brit rivális győzte le, Daniel Keatings. Akkor Whitlock harmadik lett.

Fotó: Europress fotóügynökség

“Örülök, hogy éremmel megyek haza, persze jobb lett volna az arannyal hazatérni, de az az igazság, hogy Whitlock finálés 7,3-as kiindulójával nem tudom felvenni a versenyt” – idézte a hazai szövetség hírlevele a magyar tornászt. “Mindenképpen új elemet kell beépíteni a gyakorlatomba, hogy az én kiindulóm is magasabb legyen. Örülök, hogy végigcsináltam a gyakorlatomat, volt benne egy kisebb hiba, az egyik elemet rosszul indítottam el, és utána korrigálni kellett, de igazából ez nem volt olyan nagy dolog, a gyakorlat összességében jól sikerült.”

Kovács István szövetségi kapitány szerint Whitlock nem mutatott be szép gyakorlatot, azonban jobb volt az anyagerőssége, s a brit ezzel nyert.

“Nem vagyunk elkeseredve, itt tartunk, tudjuk azt, hogy nekünk is tovább kell fejleszteni az anyagerőt, 7,2-7,3-ra kell felhúzni a kiindulót. Már elkezdtünk tanulni egy új elemet, a cél, hogy a 2015-ös olimpiai kvalifikációs világbajnokságig beépítsük a gyakorlatba” – árulta el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik