Sport

Erősödik a fővárosi vízilabda

Vincze Balázs irányítja majd az OSC együttesét, amely nagy terveket szövöget.

Írtunk róla, hogy a Szolnok nagy erősítésbe fogott, szombaton jelentették be ugyanis a szegedi Nagy Viktor és Tóth Márton érkezését. A nso.hu cikke szerint további játékosok, sőt Vincze Balázs vezetőedző is elhagyja a szegedieket.

A szakember a fővárosi OSC-hez szerződik, amely leigazolja Szegedről az ujjműtét után lábadozó Juhász Zsoltot, valamint a világbajnok védőt, Decker Ádámot. A sportnapilap online kiadása szerint az OSC-be tart Hegedüs Gábor is, a klub pedig több egri játékost is megkeresett, illetve a vasaso Drasko Brguljan is a kiszemeltek között van.


Decker Ádám a következő idénytől az OSC-t erősíti
Fotó: MTI

“Egyéves szerződést kötöttünk az OSC-vel, amely számomra úgy került képbe, hogy eddigi edzőm, Vincze Balázs nagyon nagy terveket sző, ezekbe engem is beavatott, s egy olyan, egyelőre még feltételezett játékoskeret képét vázolta fel előttem, amely szerintem esélyes lesz arra, hogy bajnoki döntőt játsszon jövőre, de mindenképpen éremért harcoljon. Ez volt számomra a döntő”idézi Deckert a vlv.hu.

A fővárosi vízilabdával kapcsolatos, hogy a Ferencváros vezetősége pénteken jelentette be Gerendás György érkezését, aki szakmai igazgató lesz a zöld-fehéreknél. Gerendás pár éven belül bajnokcsapatot szeretne csinálni az FTC-ből.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik