Sport

Besenyei megszerezte első pontjait

Az első két versenyt pont nélkül záró Besenyei Péter műrepülő-világbajnok a hetedik helyen végzett a Red Bull Air Race idei szezonjának harmadik viadalán, amelyet a malajziai Putrajayában rendeztek meg a hétvégén.

Az első helyen a brit Nigel Lamb végzett, aki első diadalát aratta ebben a sorozatban. Másodikként az összetettben éllovas osztrák Hannes Arch, harmadikként pedig az ausztrál Matt Hall zárt.

A magyar pilóta az első idei futamon, Abu-Dzabiban motorhiba miatt nem szerzett pontot, legutóbb, a horvátországi Rovinjban pedig hozzáért az egyik kapuhoz, így az első körben búcsúra kényszerült, összesítésben kilencedik lett. Vasárnapi helyezése két pontot ért a számára, amivel a tizedik helyen áll összetettben.


Fotó: Europress Fotóügynökség

Az először 2005-ben megrendezett és hároméves szünet után idén újraindított világbajnokságnak – amelyet a világ leggyorsabb versenyének is neveznek – az idei a hetedik idénye. Változás a korábbiakhoz képest, hogy a mezőny tagjainak egységes motorral, propellerrel és kipufogórendszerrel felszerelt gépekkel kell versenyezniük, a pilótákra ható centrifugális erő nem lehet nagyobb 10 G-nél, a pályát jelölő felfújható kapuk pedig 20 helyett immár 25 méter magasak.

Az idei szezonban három kontinens hét országának nyolc városában rendeznek futamot. A mezőnynek 12 pilóta a tagja. Putrajaya után a lengyelországi Gdyniába, az angliai Ascotba, az egyesült államokbeli Dallasba és Las Vegasba, valamint – a pontos helyszínnel még adós – Kínába látogatnak el a műrepülők.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik