Sport

Makra döntős a szófiai Európa-bajnokságon

A magyar női tornászválogatott a 13. helyen végzett a Szófiában csütörtökön megkezdődött Európa-bajnokságon, Makra Noémi pedig ugrásban bejutott a vasárnapi döntőbe.

A Makra, Böczögő Dorina, Csillag Tünde alkotta együttes (a keret tagja még Romhányi Eszter és Tóth Boglárka is) 26 csapat között lett a 13. – közölte a magyar szövetség.

Makra a hetedik helyen került be az ugrás fináléjába, és bár az Eb-n hivatalosan nem hirdetnek egyéni összetett eredményt, kiadják a végeredményt, és itt 42 fős mezőnyben az előkelő hatodik pozíciót érte el.

Fotó: MTI

“Felemás érzéseim vannak, a korlátrontás miatt nagyon el vagyok keseredve, az ugrásdöntőnek viszont nagyon örülök, még engem is meglepett” – mondta Makra Noémi. Hozzátette: egyszerűen nem tudja, mi történt korláton, olyat rontott, amit még soha életében, még edzésen sem.

“A gerenda is lehetett volna jobb és a talaj is. Több szeren is szerettem volna finálét, most így sikerült. Az viszont kifejezetten örömmel tölt el, hogy egyéni összetettben hatodik lettem, hiszen tavaly tizenegyedik voltam, így öt helyet léptem előre” – fogalmazott.

Altorjai Sándor csapatvezető azt mondta: maradt benne hiányérzet, jobb eredményre számított.

“Mindenki hibázott, kisebb-nagyobb rontások voltak, de őszintén szólva hozzáállásban is többet vártam. Makra Noémi peches napot fogott ki, nüanszokon múlt minden, a korlátja miatt mi is el vagyunk keseredve. Az viszont mindenképpen bíztató, hogy döntős ugrásban, és hogy az Eb honlapján is külön kiemelik, a bírók pedig nagyon pozitívan nyilatkoznak róla, márpedig ez egy pontozásos sportág. A többieknél mindenképpen ki kell értékelni a szakmai teljesítményt és az emberi hozzáállást is” – mondta.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik