Sport

A Heat és a Spurs is továbbjutott

A regnáló bajnok és a tavalyi döntős is ott van az NBA főcsoport-döntőjében.


A Nets jócskán lemaradt James és a Heat mögött
Fotó: Europress Fotóügynökség

A Brooklyn Nets csapatát kimondva kimondatlanul azért tömték tele veterán sztárokkal, hogy a gárda felül tudjon kerekedni a regnáló bajnok Miami Heaten a rájátszásban. Ehhez képest a floridaiaknak mindössze öt mérkőzésre volt szükségük ahhoz, hogy továbblépjenek New York-i riválisukon.

A magyar idő szerint csütörtök hajnali összecsapás alkalmával ugyan Dwyane Wade vezérletével jól kezdett a Heat, Joe Johnson révén volt erre válasza a Brooklynnak, amely a találkoz hajrájáig vezetett. Ekkor LeBron James hármasával zárkózni kezdett a Miami, amely az utolsó percben fordítani is tudott és ugyan lett volna lehetősége megnyerni a meccset a Netsnek, Johnson kezéből kiütötték a labdát, a Heat jutott tovább.James 29, Wade 28 ponttal vette ki a részét a sikerből.

Ott van a főcsoport-döntőben az alapszakasz-győztes San Antonio Spurs is, amely a Portland Trail Blazerst intézte el a vártnál jóval könnyebben. A portlandi fiatalok ugyan elkerülték azt a csúfságot, hogy kisöpörjék őket, az ötödik mérkőzésen egy 22 pontos zakóba szaladtak bele és búcsút intettek a rájátszásnak. Danny Green és Kawhi Leonard 22-22 ponttal segítette együttesét.

Eredmények – NBA, rájátszás, 2. kör

Kelet:
Miami Heat-Brooklyn Nets 96-94
A párharcot a Miami nyerte 4-1-re.

Nyugat:
San Antonio Spurs-Portland Trail Blazers 104-82
A párharcot a San Antonio nyerte 4-1-re.

Videó – A Miami győzelme:

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik