Réczei Géza, a Magyar Öttusa Szövetség elnöke közölte, hogy a verseny szervezőbizottságának elnöke Simóka Beáta lett. Munkáját versenyigazgatóként segíti Demeter József, míg a bizottsági tagok között ott van Vörös Zsuzsa olimpiai bajnok is.
Pálvölgyi Mikós szövetségi kapitány eredményes Eb-re számít, mert mint mondta, “kevés verseny volt az idén és nagy éhség lesz a versenyzőkben a sikerre.” Hozzátette: székesfehérvári sportolók indulására is van esély, s az utánpótlásból is szeretnének néhány fiatalnak lehetőséget biztosítani.
Jelezte, hogy a hétvégi kecskeméti világkupa után pihenőt kaptak a versenyzők, jövő héttől azonban elkezdődik a felkészülés. Júniusban tatai edzőtáborozásra kerül sor, majd az Európa-bajnokságot követően magaslati edzőtábor és a világbajnokság következik.
Cser-Palkovics András polgármester hangsúlyozta, hogy évtizedek óta jól működik a városban az öttusa szakosztály, amely az “olimpián kívül mindenféle verseny megrendezésében bizonyított már.” Különlegesnek nevezte a júliusi Eb-t, hiszen az úszáson kívül, amelynek a Csitáry G. Emil Uszoda ad otthont, minden más versenyszámot a megújult Bregyó Szabadidőközpontban és Atlétikai Centrumban rendeznek meg.
A selejtezőkre július 10-én és 11-én, a női döntőre július 12-én, míg a férfiak versenyére egy nappal később kerül sor. A vegyesváltó versenyt július 14-én, míg a hagyományos női és férfi váltóversenyeket július 15-én rendezik meg.
Az esemény keddi sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a városban a 14 évvel ezelőtti után ez lesz a második Eb.