Sport

Tajvan szoros meccsen vert minket

A magyar női asztalitenisz-válogatott nagy csatára késztette az esélyesebb tajvani válogatottat, amelytől végül 3-2-re kikapott a tokiói csapat-világbajnokság keddi, második fordulójában.

Kapcsolódó cikkek

A nemzetközi szövetség honlapja szerint Téglás Péter együttese három pár után Póta Georgina és Madarász Dóra egy-egy sikerével 2-1-re vezetett, ám aztán előbb Póta, majd végül Pergel Szandra is kikapott, így vereség lett a vége.

A magyar csapat – amelynek célja, hogy a legjobb 12 között végezzen – hétfőn 3-2-es győzelemmel kezdett a tornán az Egyesült Államok legjobbjai ellen, s kedden még egy találkozó vár rá, méghozzá a házigazda japánokkal szemben.

A férfi csapat kedden Görögország válogatottjával mérkőzik.

Mindkét magyar együttes a 24 csapatos bajnoki divízióban szerepel, ahol négy, egyenként hat válogatottat felvonultató csoportot alakítottak ki. Körmérkőzések után a hatosok első helyezettjei egyből a negyeddöntőbe jutnak, míg a négy-négy második és harmadik rájátszásban dönti el, hogy mely négy csapat kerül még a legjobb nyolc közé. Onnantól kezdve kieséses rendszerben folytatódik a küzdelem. A csoportok 4-6. helyezettjei a 13-24. helyért lépnek asztalhoz a torna második szakaszában.

Asztalitenisz csapat-világbajnokság, csoportkör, 2. forduló, eredmények:

nők, B csoport:

Tajvan-Magyarország 3-2

Cseng I Csing-Pergel Szandra 3-0 (7, 17, 6)
Csen Szu Ju-Póta Georgina 1-3 (6, -7, -6, -7)
Huang Ji Hua-Madarász Dóra 1-3 (-13, -7, 6, -5)
Cseng-Póta 3-0 (4, 8, 8)
Csen-Pergel 3-1 (5, 8, -15, 3)

A csoport tagja még Japán, Egyesült Államok, Fehéroroszország és Ausztrália.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik