LaMarcus Aldridge (lamarcus aldridge, )
Sport sport

Túlórában hasalt el a Houston

A Portland Trail Blazers és a Washington Wizards egy győzelemre van a továbbjutástól az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) rájátszásának első körében.

Csak szuperlatívuszokban lehet beszélni az NBA idei rájátszásáról, a legnagyobb izgalmakat pedig egyértelműen a nyugati konferencia szállítja. Ezek közül is kiemelkedik a Houston Rockets és a Portland Trail Blazers párharca, ahol négy mérkőzésből három is hosszabbításban dőlt el.

Legutóbb, magyar idő szerint hétfőn hajnalban ismét túlóráztak a csapatok, Dwight Howard a rendes játékidő letelte előtt 3,6 másodperccel egyenlített. A hosszabbításban aztán ellépett a Portland, már 119-112-re is vezettek a hazaiak, ám egy Daniels hármassal és egy Harden tempóval ismét lőtávolon belülre került a Rockets. Sőt, Harden egy trojkával próbálkozott, hogy csapata átvegye a vezetést, de a dobása kimaradt, ráadásul a palánk alatt Howard ellen ítéltek, innentől kezdve pedig megpecsételődött a vendégek sorsa, a Trail Blazers 123-120-ra nyert és 3-1-re vezet az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharcban. LaMarcus Aldridge ezúttal 29 pontot és 10 lepattanót tett be a közösbe – a párharc soán már 141 pontnál és 46 pattanónál jár!

A Portland legutóbb 2000-ben élte túl az első kört.


LaMarcus Aldridge megállíthatatlan
Fotó: Europress Fotóügynökség

Hasonlóan izgalmas a Golden State Warriors és a Los Angeles Clippers párharca is, ott 2-2 az állás, miután a legutóbbi játéknapon a 33 pontos Stephen Curry vezette hazaiak 118-97-re legyőzték ellenfelüket. A következő felvonás Los Angelesben lesz.

Keleten a Washington Wizards áll közel a továbbjutáshoz. A fővárosiaknak sokan nem sok esélyt adtak előzetesen a védekezéspecialista Chicago Bulls ellen, de a Varázslók Trevor Ariza és John Wall vezérletével a harmadik mérkőzésüket is megnyerték és 3-1-re vezetnek az összesítésben.

A Brooklyn Nets és a Toronto Raptors párharca is 2-2-re áll, köszönhetően annak, hogy a fiatal kanadai legénység ezúttal felül tudott kerekedni a veteránokkal teletűzdelt riválisán.

Eredmények – NBA, rájátszás, 1. kör

Keleti főcsoport:

Brooklyn Nets-Toronto Raptors 79-87
Az egyik csapat negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2-2

Washington Wizards-Chicago Bulls 98-89
A párharc állása: 3-1 a Washington javára.

Nyugati főcsoport:

Golden State Warriors-Los Angeles Clippers 118-97
A párharc állása: 2-2

Portland TrailBlazers-Houston Rockets 123-120, hosszabbítás után
A párharc állása: 3-1 a Portland javára.

Videó – Nagyon szoros meccsen nyert a Portland:

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.