Sport

Több mint 200 magyar lehet majd ott Rióban

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) hétfői közgyűlésén elfogadták a szocsi téli olimpiáról szóló beszámolót, valamint a 2016-os riói nyári ötkarikás játékokra való felkészülés programját és irányelveit.

Utóbbi szerint – ha minden sportágban a legoptimálisabban alakul a kvótaszerzés – 211-232 magyar sportoló vehet részt a brazíliai világeseményen.

A közgyűlés döntött a nankingi II. nyári ifjúsági olimpiai játékokon való részvételről és csapatkijelölésről, valamint arról, hogy Magyarország ott lesz a 2015-ös bakui Európai Játékokon.

A közgyűlés Czene Attilát, a Nemzeti Szabadidősport Szövetség elnökét 111 igen, és 2 nem szavazat mellett a MOB alelnökévé választotta.

Módosították az alapszabályt is, melynek értelmében – Schmitt Pál javaslatára – a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) mindenkori magyar tagjai ezentúl nemcsak a MOB közgyűlésen és az elnökségben, hanem az olimpiai sportágak versenysportjáért felelős szakmai tagozatban is szavazati joggal rendelkeznek.

A tagság elfogadta az elnökség 2013. évi szakmai beszámolóját, a könyvvizsgálói és a felügyelő bizottsági jelentést, továbbá a MOB 2013. évi beszámolóját és annak közhasznúsági mellékletét. A könyvvizsgálói jelentés szerint a MOB 2013-ban összesen 9 milliárd 547 millió 462 forint bevételt könyvelhetett el, az alaptevékenységét 40 millió 249 ezer forint, míg a vállalkozói tevékenységét 192 ezer forint pozitív eredménnyel zárta.

“Sikeres téli olimpián vagyunk túl, ugyanakkor az előttünk álló feladatokról, nagy nemzetközi versenyeken való részvételekről is döntöttünk” – értékelt Borkai Zsolt, a MOB elnöke, a közgyűlés után. “Remélem, fiataljaink az ifjúság számára legnagyobb versenyen, a nankingi ifjúsági olimpián is sikeresek lesznek. Ezen kívül a különféle jelentések elfogadása is szükséges volt ahhoz, hogy tovább tudjunk működni.”

Borkai Zsolt hangsúlyozta: a magyar állam a tavalyi évben kiemelkedő összeggel támogatta a magyar sportot. Hozzátette: 2014-ben is hasonló nagyságrendű összegből tudnak gazdálkodni, s a MOB egyik fő feladata továbbra is az, hogy odafigyeljen, a pénzek a szövetségeknél és az egyesületeknél megfelelően legyenek felhasználva annak érdekében, hogy a magyar sport minél sikeresebb legyen.

Siklós Erik, a MOB marketing és kommunikációs igazgatója bejelentette, hogy a magyar versenyzők az idei felnőtt világversenyeken eddig 63 olimpiai pontot szereztek az ötkarikás versenyszámokban.

A közgyűlésen MOB Érdemérmet vehetett át Tóth Krisztina hétszeres Európa-bajnok asztaliteniszező, Bodnár András olimpiai bajnok vízilabdázó, Elek István, a Magyar Súlyemelő Szövetség társelnöke, a MOB tagja, Pham Ngoc Chu vietnami üzletember, a MOB-tagja, a Magyar Súlyemelő Szövetség elnökségi tagja, Fenyvesi Csaba olimpiai bajnok vívó és Furkó Kálmán hétdanos karatemester. Posztumusz érdemérmet kapott Kolczonay Ernő olimpiai ezüstérmes párbajtőrvívó.

A közgyűlés előtt a MOB 2017 végéig meghosszabbította együttműködési megállapodását a Hunguest Hotelsszel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik